Alpesi sí: Svindal nyerte a döntőt, Kröll a kristálygömböt lesiklásban

2012.03.14. 10:40
Címkék
Az ausztriai Schladmingban a férfiak lesiklásával megkezdődött az alpesi sízők világkupa-döntője. A győzelmet a norvég Aksel Lund Svindal szerezte meg a svájci Beat Feuz és az osztrák Hannes Reichelt előtt. A szakági kristálygömb az osztrák Klaus Kröllé lett.
A fináléban csak az első tizenöt kap pontot, viszont csak a szakág legjobb huszonöt versenyzője, a szám junior-világbajnoka és azok indulhatnak el, akiknek összetettben legalább ötven pontjuk van. Így ebben a futamban csak huszonnégyen álltak rajthoz. Elsőként a svájci Carlo Janka teljesítette a pályát, de a másodikként rajtoló francia Yannick Bertrand több mint fél másodperccel volt gyorsabb nála. Tőle a hazai szurkolók legnagyobb örömére Benjamin Raich vette át a vezetést öt századdal. Nyolcas rajtszámmal aztán következett egy másik korábbi összetett vk-győztes, Svindal, aki egészen más dimenzióban síelt a többieknél, s majd egy másodpercet vert az addigi éllovasra. A norvégot később sem tudták még csak megközelíteni sem, azaz a futamot ő nyerte, de ezúttal nem csak a futamgyőzelem volt a tét, hanem a szakági világkupa. Ennek megszerzésére három versenyzőnek volt még esélye: a címvédő svájci Didier Cuche azonban a pálya végén nagyot hibázott, s végül csak a 13. helyen ért célba, így ő kiszállt a versenyből. Az éllovas osztrák Klaus Kröll viszont egy másodperces hátránnyal a hatodik lett. Rögtön utána következett a svájci Beat Feuz, aki ha nyeri a futamot, akkor lehagyja riválisát, azonban ő is csak a második lett, s ez az osztráknak volt még jó, de ha a hátralévők közül még ketten bejönnek közéjük, akkor a svájci lesz a jobb. Nem jöttek, így az osztrák örülhetett, de Feuz sem lehetett elégedetlen, hiszen második helyével újabb nyolcvan pontot szerzett, s így már 135 pont az előnye összetettben az itt nem induló osztrák Marcel Hirscher előtt.
ALPESISÍ-VK-DÖNTŐ, SCHLADMING (AUSZTRIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:46.81
2. Beat Feuz (svájci) +0.57
3. Hannes Reichelt (osztrák) +0.67
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1330 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1195
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 1131
A SZAKÁGI VK-VÉGEREDMÉNYE:
1. Klaus Kröll (osztrák) 605 pont
2. Beat Feuz (svájci) 598
3. Didier Cuche (svájci) 521
ALPESISÍ-VK-DÖNTŐ, SCHLADMING (AUSZTRIA)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:46.81
2. Beat Feuz (svájci) +0.57
3. Hannes Reichelt (osztrák) +0.67
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1330 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1195
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 1131
A SZAKÁGI VK-VÉGEREDMÉNYE:
1. Klaus Kröll (osztrák) 605 pont
2. Beat Feuz (svájci) 598
3. Didier Cuche (svájci) 521

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
12 perce

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
33 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
36 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
54 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
54 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
59 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik