Alpesi sí: Miklós Edit egy hónap múlva magyar színekben indulhat

MTI MTIMTI MTI
2010.11.03. 21:03
Címkék
Akár már a december elején Svájcban sorra kerülő alpesi sí világkupán is rajthoz állhat magyar színekben Miklós Edit, ha a román szövetség hajlandó elengedni a csíkszeredai születésű sportolót.

Kaszó Klára, a Magyar Síszövetség elnöke az MTI-nek szerdán adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: a románok saját elmondásuk szerint nem támasztanának akadályt a 21 éves síelő „átigazolása" elé, de szeretnék, ha az eddigi befektetésük legalább részben megtérülne.

„Nekünk nem áll rendelkezésünkre anyagi forrás még arra sem, hogy a versenyzőink felkészülését megfelelően finanszírozzuk, így lehetséges, hogy végül a nemzetközi szövetség, a FIS dönt majd, szem előtt tartva a sportoló érdekeit, jelesül azt, hogy a nemzetiségének megfelelő ország színeit szeretné képviselni a jövőben" – mondta Kaszó.

Miklós 2008 óta szerepel rendszeresen a vk-sorozat versenyein, s három alkalommal szerzett pontot, a 2009-es, Val d'Isére-ben rendezett világbajnokságon pedig lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban egyformán a 18. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
1 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik