Vancouver 2010: könnyed szlovák siker Lettország ellen jégkorongban

2010.02.21. 03:41
Címkék
A szlovák jégkorong-válogatottnak nem okozott gondot a lettek legyőzése a B-csoportban. Északi szomszédaink magabiztos, 6–0-s sikert arattak a balti ország csapata felett.

Nem sokáig maradt érintetlen a lettek kapuja, hiszen Visnovsky már a harmadik percben betalált emberelőnyből. Ebben a harmadban ráadásul még Zedník és Stümpel is betalált, így húsz percet követően 3–0 volt az állás.

A második játékrész ugyanúgy kezdődött, mint az első: szlovák emberelőnygóllal, csak a szerzője volt más, ezúttal Marián Hossa volt eredményes. Több mint egy perccel később aztán Handzus is megzörgette a lettek hálóját. A kegyelemdöfést kevesebb mint három perccel a meccs vége előtt Baranka adta meg, beállítva a 6–0-s végeredményt.

A szlovákok eddig öt pontot szereztek a csoportmérkőzések során, s jelenleg másodikok a B jelű kvartettben.

 VANCOUVER 2010
FÉRFI JÉGKORONG, B-CSOPORT  
Lettország–Szlovákia 0–6 (0–3, 0–2, 0–1)

Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
32 perce

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
49 perce

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
54 perce

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
56 perce

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik