Vancouver 2010: teljes a titoktartás a megnyitóval kapcsolatban

MTI MTIMTI MTI
2010.01.13. 11:08
Címkék
Annak ellenére, hogy négyezer önkéntes dolgozik a február 12-én kezdődő vancouveri téli olimpia megnyitóján, továbbra sem lehet tudni semmit a ceremónia programjáról és menetéről.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerül titkolnunk a terveinket – mondta David Atkins, az ünnepség főszervezője. – Az önkénteseink nagyszerűek, szorgalmasak, pontosak, és azt kell mondanom, hogy ők az egyik legjobb társaság, akikkel valaha is dolgoztam."

Az ausztrál szakember rendezte a 2000-es sydneyi nyári játékok megnyitóját is, manapság pedig napi 20 órán keresztül dolgozik a több millió dollárba kerülő ünnepségen, amelyre a téli olimpiák történetében először kerül sor fedett helyszínen.

„Úgy gondolom, a nálunk dolgozók közül senki sem akarja elrontani a meglepetést – tette hozzá Atkins. – Ez egy olyan esemény, amelyet a világ minden táján nagyon várnak, de ha a nézők előre tudnának bármit is a programból, az csökkentené az izgalmat és az élményt."

A szervezőbizottság (VANOC) vezetője, John Furlong mindezt azzal egészítette ki, hogy minden a tervek szerint halad, és február 12-én a világ valami nagyon különöset láthat majd a televíziók képernyőin keresztül.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csupán annyi megkötést írt elő a megnyitóval kapcsolatban, hogy a sportolóknak mindenképpen fel kell vonulniuk, a programban pedig helyet kell kapnia a galambok elengedésének és a „Kezdődjenek a játékok!" szlogennek.

Legfrissebb hírek

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
29 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
34 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
53 perce

Kajak-kenu vb: utólag lett bronzérmes a Szegedi Angelina, Kiskó Réka páros

Kajak-kenu
57 perce

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

BL-negyeddöntő: Paris Saint-Germain–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik