Schlierenzauer már Koflert szorongatja

Vágólapra másolva!
2010.01.03. 16:10
null
Gregor Schlierenzauer győzött Innsbruckban (Fotó: Reuters)
Címkék
Vasárnap a Négysáncverseny harmadik állomásán, Innsbruckban mérték össze tudásukat a legjobb síugrók. A győzelmet a mindkét sorozatban a legjobbnak bizonyuló Gregor Schlierenzauer szerezte meg, aki a világkupában átvette a vezetést, és a Négysáncverseny összetettjében is feljött a második helyre. A második a svájci Simon Ammann, a harmadik a finn Janne Ahonen lett. A Négysáncverseny összetettjében vezető Andreas Kofler ezúttal negyedik lett, honfitársa, Schlierenzauer 15 pontra megközelítette őt.  

A szombati viharos erejű szél miatt a verseny selejtezőjét is vasárnap kellett lebonyolítani. A szombatival ellentétben azonban vasárnap szinte teljes szélcsendben zajlott a verseny, így túlságosan nagy ugrások nem születtek.

Az első sorozatot követően az osztrák Gregor Schlierenzauer vezetett 130 méteres ugrással és kereken 135 ponttal, jó öt ponttal megelőzve a svájci Simon Ammannt. Mögöttük két ponton belüli hátránnyal az osztrák Koch, az igencsak lepontozott finn Ahonen és a norvég Jacobsen következett. A Négysáncverseny összesítésében vezető Koflernek csaknem kilenc pont volt a hátránya Schlierenzauerhez képest.

Kofler a második sorozatban sem tudott javítani, igaz, a többiek sem. A vezetést átvette honfitársától, Loitzltől, sőt Jacobsent is megelőzte, de Ahonent már nem tudta. Koch csupán 106.5 méterig jutott, így csúnyán visszaesett.

Már csak ketten voltak hátra: a svájci Ammann hozta az átlagos 117 és fél métert, így az első sorozatbeli ugrásának köszönhetően az élre állt, de Schlierenzauernek elég lett volna egy 115 méteres ugrás is a sikerhez. Ő azonban nem elégedett meg ennyivel, és 122 méterig szállt, amivel a második sorozatban is az övé lett a leghosszabb ugrás.

Ráadásul így meg felezte a hátrányát a Négysáncverseny összetettjében Koflerrel szemben, és feljött a második helyre, az összetett világkupában pedig átvette a vezetést Ammannól, igaz mindössze két pont az előnye.

A Négysáncverseny január 6-án, szerdán az ausztriai Bischofshofenben ér véget.

SÍUGRÓ-VK 
INNSBRUCK (AUSZTRIA)  
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 251.1 pont (130.0 m; 122.0 m)
2. Simon Ammann (svájci) 237.8 pont (128.5 m; 117.5 m)
3. Janne Ahonen (finn) 237.4 pont (128.0 m; 117.5 m)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA  
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 611 pont
2. Simon Ammann (svájci) 609
3. Andreas Kofler (osztrák) 476
A NÉGYSÁNCVERSENY ÁLLÁSA  
1. Andreas Kofler (osztrák) 772.2 pont
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 757.6
3. Wolfgang Loitzl (osztrák) 750.1
Legfrissebb hírek

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelte a harmadik sort

F1
11 perce

Valter Attila 57. lett a San Sebastian-i egynapos versenyen

Kerékpár
19 perce

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
55 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
55 perce

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
57 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
1 órája

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik