Alpesi sí: Lindsay Vonn Cortinában is verhetetlen volt

2010.01.22. 11:37
Címkék
Az olaszországi Cortina d'Ampezzóban szuper óriás-műlesiklással folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A győzelmet az amerikai Lindsay Vonn szerezte meg, aki ezzel visszavette a vezetést az összetett vk-ban. A második a svájci Fabianne Suter, a harmadik pedig a svéd Anja Pärson lett.
Elsőként a brit Chemmy Alcott vágott neki a pályának, de 1:23.72-es idejét már a következő induló, a hazai pályán versenyző Lucia Recchia megjavította hat tizeddel. Tőle a nyolcadikként rajtoló svéd Jessica Lindell-Vikarbynak sikerült csak elvennie az első helyet, mindössze hét századdal.Őt aztán a szlovén Tina Maze szorította eggyel hátrébb, 26 századot verve az addigi legjobbra. Öt indulóval később azonban megint egy svéd, Anja Pärson állt az élre, újabb 31 századot faragva a legjobb időn, majd az osztrák Andrea Fischbacher következett, aki a harmadik helyre volt jó.Ezután indult a gyors számokban idén szinte verhetetlen amerikai Lindsay Vonn, aki a papírformának megfelelően átvette a vezetést, méghozzá nem is kevéssel: 74 századot javított Pärson eredményén. Ekkor már sejteni lehetett, hogy ez bizony még a győzelemre is elég lehet.Ha Vonn idejét nem is, az ekkor második Pärsonét sikerült túlszárnyalnia a 22-es svájci Fabienne Suternek, aki hét századdal lett végül gyorsabb. A hátralévő versenyzők közül a 33-as rajtszámmal startoló liechtensteini Tina Weirather volt még, akinek sikerült a tíz közé beverekednie magát, a többiek  ennek a közelébe sem tudtak kerülni, így aztán végképp nem fenyegette semmi Vonn újabb, immáron huszonkilencedik vk-sikerét.Ráadásul az amerikai – mivel barátnője, Maria Riesch csak a tizenötödik lett – az összetett világkupában is visszavette a vezetést a némettől.
ALPESISÍ-VK, CORTINA D'AMPEZZO (OLASZORSZÁG)
NŐI SZUPER-G
1. Lindsay Vonn (amerikai) 1:21.74
2. Fabianne Suter (svájci) +0.67
3. Anja Pärson (svéd) +0.74
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsay Vonn (amerikai) 994
2. Maria Riesch (német) 938
3. Kathrin Zettel (osztrák) 829
 ALPESISÍ-VK, CORTINA D'AMPEZZO (OLASZORSZÁG)
NŐI SZUPER-G  
1. Lindsay Vonn (amerikai) 1:21.74
2. Fabianne Suter (svájci) +0.67
3. Anja Pärson (svéd) +0.74
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Lindsay Vonn (amerikai) 994
2. Maria Riesch (német) 938
3. Kathrin Zettel (osztrák) 829

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
26 perce

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
2 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2 órája