Hannu Manninen a csapattal is világbajnoki aranyat szerzett

Vágólapra másolva!
2007.02.25. 09:10
Címkék
A finn válogatott győzött a férfi északi összetett csapatversenyt az északisí-világbajnokságon, Szapporóban. Ez volt a finnek első vb-sikere ebben a számban 1999 óta. Hannu Manninen az egyéniben szerzett aranyérme mellett most a csapattal is ünnepelhetett. Olga Szavjalova lett a világbajnok a női 2x7,5 km-es üldözéses versenyben.

A Ryynänen, Tallus, Manninen, Koivuranta összeállítású finn csapat 1043,3 pontos összteljesítménnyel nyerte meg a síugrást magyar idő szerint kora hajnalban.

A finnek kiegyensúlyozott produkciójára jellemző, hogy a csapat minden tagja elérte a 250 pontot – Manninen 249,9 pontot kapott, de ennyire talán lehetünk nagyvonalúak –, és ez a riválisoknak – így a második helyezett novégoknak, a harmadik németeknek és a többieknek – nem sikerült.

Ugyanakkor semmi, de semmi nem dőlt el, hiszen a 4x5 kilométeres sífutást a finnek a norvégok előtt 39, a németek előtt 49 másodperces előnnyel kezdhették.

A verseny során a jobb futókat felvonultató németek (Ackermann, Edelmann, Haseney, Kircheisen) megelőzték a norvégokat (Tande, Klementsen, Moan, Rian), ám a Manninen vezette finnekkel nem bírtak.

A finn csapat 28,4 mp-es előnnyel ért célba az első helyen, és ezzel 1999 után sikerült ismét aranyérmet szereznie ebben a számban. A németek sorozatban az ötödik nagy versenyen (olimpia, vb) végeztek másodikként.

Hannu Manninen az egyéni sprintversenyben kivívott nagyszerű győzelme után a második aranyérmét szerezte Szapporóban.

Balról: Neumannova, Szavjalova, Steira
Reuters
Balról: Neumannova, Szavjalova, Steira

A hölgyeknél a 2x7,5 kilométeres üldözéses versenyt rendezték meg ma, ezt az orosz Olga Szavjalova nyerte meg a cseh Katerina Neumannova előtt.

A befutónál Szavjalova és Neumannova óriásit csatázott, de végül az orosz nagyon jól „tartotta meg” a hátulról érkező cseh klasszist, és megszerezte a győzelmet.

A novég Kristin Steira lett a harmadik, ő a végén nem tudott beleszólni az aranyérem sorsába. A norvég Marit Björgen csak a 12. helyen futott be.

ÉSZAKISÍ-VILÁGBAJNOKSÁG, SZAPPORÓ (JAPÁN)

FÉRFIAK, ÉSZAKI ÖSSZETETT CSAPATVERSENY:
1. Finnország Ryynänen, Tallus, Manninen, Koivuranta 49:14,9 perc
2. Németország Ackermann, Edelmann, Haseney, Kircheisen + 28,4
3. Norvégia Tande, Klementsen, Moan, Rian + 1:12,0
4. Ausztria + 1:12,4
5. Svájc + 3:41,8
6. Franciaország + 4:09,8
NŐK, 2x7,5KM DUPLA ÜLDÖZÉSES VERSENY:
1. Szavjalova orosz 41:27,5 perc
2. Neumannova cseh 41:28,0
3. Steira norvég 41:29,6
4. Evi Sachenbacher-Stehle német 41:32,1
5. Roponen finn 41:51,5
6. Saarinen finn 41:52,4
…10. Smigun észt 42:07,0
…12. Björgen norvég 42:13,7
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
6 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
6 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
6 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
7 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
7 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik