Téli olimpia, 2014: nagy feladat Szocsi számára a rendezés

2007.02.24. 01:38
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságának vezetője szerint nagy kihívás lenne Szocsi számára a 2014-es téli olimpia megrendezése. A Fekete-tenger partján fekvő város eddig elsősorban mint nyári üdülőhely volt ismert, s jelenleg még szinte semmi nem adott a téli játékok vendéglátására.
"Rengeteg feladattal kellene megbirkózniuk az orosz szervezőknek. Gondolok itt elsősorban az időtényezőre. Ugyanis számtalan létesítményt kell viszonylag kevés idő alatt felépíteni" - összegezte a négynapos látogatás tapasztalatait Igaja Csiharu, a küldöttség japán vezetője. Noha orosz részről azt ígérik, hogy pompás, rengeteg néző befogadására alkalmas helyszíneken rendezik majd az eseményeket, a stadionok és pályák, illetve tulajdonképpen a teljes infrastruktúra még csak papíron létezik.Igaja ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a pályázati anyagnak több, kifejezetten erős pontja van. Példaként az orosz kormány elkötelezettségét hozta fel. A Vlagyimir Putyin vezette kabinet teljes mellszélességgel kiáll a rendezés mellett és már korábban ígéretet tett egy 12 milliárd dolláros beruházásra, amelyből a régió sportját és turizmusát fejlesztik majd.Oroszország még sohasem rendezhetett téli olimpiát annak ellenére, hogy a legeredményesebb nemzetek közé tartozik a játékok történetében.A 2014-es téli seregszemle rendezésért három pályázó maradt versenyben, Szocsi mellett a dél-koreai Pjongcsang, illetve Salzburg. A szemlebizottság korábban már ellátogatott az ázsiai országba, s majd Ausztriában zárja vizsgálódását.A NOB július 4-én, Guatemalavárosban dönt a rendezőről.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
3 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
3 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
6 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
6 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik