Vízerőmű építésével pumpálná fel bevételeit a Trabzonspor

2012.08.20. 18:26
Címkék
A Videoton hétközi EL-ellenfele kivételes klubnak számít Törökországban, több szempontból is. A „vidéki" Trabzon volt az első nem isztambuli együttes, mely a török labdarúgás történetében bajnoki címet ünnepelhetett, a jövőben pedig financiális úton is csatlakoznának az ország futballjának elitjéhez: sajátos befektetéssel, egy 50 millió dollár költségvetésű vízerőmű megépítésével stabilizálnák anyagi hátterüket és készülnének fel a 2013-2014-es szezon kezdetétől életbe lépő pénzügyi fair play szabályainak bevezetésére. 

A Financial Times úgy tudja, a török klub évi 10 milliós profittal számol a 28 megawatt teljesítményű vízerőmű működtetésével, ez az összeg jelentősen növelné a klub hagyományos bevételeit, beleértve a jegy- és mezeladásokat, reklámbevételeket.

A vízerőmű Trabzon városához közel, a Fekete-tenger partjainál fekvő hegyek árnyékában épülne fel, és 3-5 év alatt termelné vissza a megépítésébe fektetett 50 millió dolláros összeget.

„A klubnak szüksége van egy garantált bevételi forrásra, a vízenergia hasznosítása erre hosszú távú megoldást jelenthet" – áll a török klub hivatalos közleményében.

A Trabzonspor kezdeményezése akár követendő példa is lehet a rivális klubok számára, hiszen Törökországban sem ismeretlen a „többet költünk, mint a bevételünk" típusú klubműködés. Erre tökéletes a Galatasaray, a Fenerbahce és a Besiktas példája, ahol évek óta nagy összegért vásárolnak nemzetközileg is elismert labdarúgókat, export téren azonban nem jeleskednek. Bevételeik meg sem közelítik a kiadásaik összegét, ami a pénzügyi fair play életbe lépése után akár a nemzetközi kupaindulásukat is veszélyeztetheti.

Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
15 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
34 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
42 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája