Jason Kidd részegen karambolozott

2012.07.16. 12:14
null
(Fotó: sportszone850.com)
Címkék
Az NBA (észak-amerikai profi kosárlabdaliga) sztárirányítóját letartóztatták ittas vezetésért, miután vasárnap hajnalban Cadillac Escalade típusú autójával egy telefonpóznának ütközött a New York állambeli Long Islandben.

A Dallas Maverickstől a napokban évi 3 millió dolláros fizetésért a New York Knikcs csapatához szerződött Kiddet a baleset után kórházba szállították, de megúszta súlyosabb sérülés nélkül.

A helyi rendőrséghez vasárnap éjjel kettőkor érkezett a bejelentés, hogy egy autó telefonpóznának ütközött, majd az út melletti fák közé sodródott. A rendőrség jelentése szerint Kidd ittas állapotban vezette Cadillac Escalade márkájú autóját és ő volt a baleset egyetlen résztvevője. Ittas vezetésért vádat emeltek ellene.

Az irányító ügyvédjének elmondása alapján Kidd ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban, a sérüléseit nem volt hajlandó kommentálni. Szabadlábon védekezhet, tárgyalása szeptemberben várható, letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

A kétszeres olimpiai bajnok kosarasnak nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel, 2001-ben (még a Phoenix Suns játékosaként) családon belül erőszakért emeltek vádat ellene, exfelesége bántalmazásáért.

A 39 éves és tízszeres All-Star-válogatott Jason Kidd 1994 óta játszik az NBA-ben, 2011-ben bajnoki aranygyűrűt nyert a Dallas Mavericks csapatával.

Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
10 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
14 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
33 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
51 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája