Alguersuari komolyan veszi a lemezek pörgetését - videók

2011.10.12. 17:37
null
Pörgeti a dj a 12-eseket, megtáncoltat egy korosztályt... (Fotó: worldcarfans.com)
Címkék
Amikor Jaime Alguersuari apja úgy döntött, hogy elviszi nyaralni a fiát Ibizára, még nem sejtette, hogy valóra válik leghőbb vágya, a gyerekből Formula–1-es autóversenyző lesz. A fiú ugyanis ekkor még az elektronikus zene paradicsomában a leghíresebb klubokban dolgozó fiúkkal barátkozott össze. A barátkozásból végül igazi szerelem lett – DJ-szenvedély.

Ezen a téren is éppen olyan gyorsan száguldott előre, mint az autóversenyzésben. Alighogy aláírt a Red Bullhoz, máris helyet kapott a klub buliszekciójában. Utána már csak kis idő telt el, és már ő szolgáltatta a zenét a többieknek. Ekkor határozta el, hogy saját zenével is előáll.

A katalán sportolóra nagy hatással volt Sven Väth, bár szintén remek kapcsolatban áll olyan neves DJ-kkel is, mint Wally López, Uner, Edu Imbernon vagy Mar-T. Idén rövid ideig együtt zenélhetett Valenciában David Guettával.

A Toro Rosso pilótája nemcsak zenét szerez mostantól, hanem mások zenei terveit is finanszírozza. Ezért saját stúdiót rendezett be barcelonai házában.

„Meg kell vallanom, hogy a versenyek között itt töltöm el a legtöbb időmet. Órákig tudom keverni a zenéket."

Zenészneve anyukája vezetéknevének angol fordításából jött, ezért hívják úgy, hogy Squire. Ez a név is gyorsan híressé vált a techno kedvelői körében. Jaime a nyáron fejezte be első lemezét, amelynek az Organic life címet adta.

74 perces az anyag, amely mindössze öt nap alatt a spanyolországi iTunes elektronikus zenék letöltési listájának élére ugrott, de Angliában is a legjobb 20 közé került.

Alguersuarit azonban meglepte a siker, bár biztos benne, hogy fog még lemezt kiadni.

„A hangzásom egyre jobban fejlődik. Squire-nek előadóként is fejlődnie kell, és a zenének is egyre jobbnak kell lennie. Ezt nagyon komolyan veszem."

DJ SQUIRE: ORGANIC LIFE
JAIME ALGUERSUARI MÁR BUDAPESTEN IS KEVERT
Legfrissebb hírek

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
8 perce

Korán előnybe került a KTE a Nagykanizsa ellen!

Labdarúgó NB II
10 perce

NB II: a 13. forduló mérkőzései – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
11 perce

NB I: a 70. percben egyenlített Pakson a ZTE

Labdarúgó NB I
11 perce

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
22 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
39 perce