Képeken az első teniszezőnő Playmate!

2011.04.04. 12:22
null
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Címkék
Ashley Harkleroad nem tartozik a kifejezetten élsportolók közé. Bár a 39. a legmagasabb WTA-világranglistás helyezése (2003-ból), és valamivel több mint egymillió dollárt ütögetett össze pályafutása során, mégsem róla szóltak a sporthírek. Viszont a most 25 éves lányhoz hasonló életúttal nem sokan rendelkeznek a tenisz világából. 2004 decemberében már házas volt, a szintén teniszező Alex Bogomolovtól azonban két évvel később elvált. 2008 augusztusában a korábbi profi játékos Chuck Adamsszel kelt egybe – akitől már egy fia, Charlie is született (2009 márciusában). A 2008-as Roland Garroson Serena Williams ellen elszenvedett vereség után nyilatkozta, hogy ő lesz az augusztusi címlaplány a Playboyban. Elmondása szerint a döntését az év márciusában hozta meg, amikor lábadozott petefészek ciszta műtétjét követően. 2010-ben visszatért a pályára, egyelőre kevés sikerrel, de mi szurkolunk neki. Addig is, íme pár kép Ashleyről!
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)
Ashley Harkleroad (Fotó: Marca)

 

 

Legfrissebb hírek

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
13 perce

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: gyors gólváltás

Labdarúgó NB II
27 perce

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
37 perce

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
48 perce

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
1 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
2 órája

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
2 órája