Guardiola: Ez volt a legjobb szezonunk

Vágólapra másolva!
2012.05.26. 12:11
null
A Barca Király-kupa-sikerrel zárta az idényt (Fotó: Reuters)
Címkék
Egy dicsőséges korszak ért véget a Barcelona labdarúgócsapatánál, ugyanis Pep Guardiola a pénteki, Athletic Bilbao ellen 3–0-ra megnyert Király-kupa-döntőn irányította utoljára a katalán együttest – a távozó edzőt Tito Vilanova váltja. A 41 esztendős tréner négy szezonon át volt a „gránátvörös-kékek" vezetőedzője, és ebben az időszakban 14 trófeát helyezett el a klub vitrinjében. Baszk kollégája, Marcelo Bielsa második kupafináléját veszítette el csapatával ebben az idényben.

 

 

Pep Guardiola méltó búcsút vett a Barcelonától, melynek négy szezonon keresztül volt az edzője, és sikert sikerre halmozott vele. A Bilbao elleni Király-kupa-döntőn Pedro két gólt szerzett, míg Lionel Messi egyet. A 41 éves tréner elárulta: sokat tanult az argentin játékostól.

„Megtiszteltetés számomra, hogy annak a játékosnak lehettem az edzője, aki a legjobb futballista, akit valaha láttam – dicsérte Lionel Messit Pep Guardiola a Bilbao elleni kupadöntő lefújása után. – Nélküle is nyertünk volna trófeákat, de nem 14-et…”

Sokan csalódásnak ítélik meg a katalánok 2011–2012-es szezonját, mivel a Primera Divisiónban az örök rivális Real Madrid végzett az élen, míg a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Chelsea ejtette ki Guardiola legénységét.

„Futball szempontjából ez volt a legjobb szezonunk – kelt csapata védelmére Pep Guardiola. – Új koncepciót vezettünk be, a következő idényben még jobb lesz a csapat. Semmit sem én találtam ki. Egy olyan stratégia részese voltam, amely már az érkezésem előtt elkezdődött, és később folytatódni fog. Hogy a történelem legjobb csapata? Hatásvadász dolog lenne ezt mondani, ezek túl nagy szavak. Elfáradtam, ezért szünetre van szükségem. De a 14 trófeával elégedett vagyok, és azzal is, ahogy megnyertük azokat.”

A szurkolók is elbúcsúztak Pep Guardiolától (Fotó: Reuters)
A szurkolók is elbúcsúztak Pep Guardiolától (Fotó: Reuters)

Gerard Piqué, a Barcelona hátvédje szerint Guardiola még visszatér egyszer a katalán együtteshez, és nagyon büszke arra, hogy vele dolgozhatott.

„Guardiola legbelül tudta, hogy most kell felállnia a kispadról. Némi nosztalgiát fog érezni a távozás után, de biztos vagyok benne, hogy egyszer vissza fog térni a klubhoz – foglalta össze gondolatait Gerard Piqué a Király-kupa-döntő után. – Ebben a szezonban nem tudtam azt hozni, amit vártam magamtól, de nagyon büszke vagyok rá, hogy Peppel dolgozhattam négy évig. Köszönök mindent neki, rengeteget tanultam tőle, és örülök, hogy kupagyőzelemmel búcsúzott.”

PEDRO, A SZÜLETETT GÓLVÁGÓ

Guardiola sem ment el szó nélkül Pedro kiváló teljesítménye mellett: a 24 esztendős csatár szerzett már gólt a Király-kupa, a Bajnokok Ligája, a klub-vb, az európai és a spanyol Szuperkupa fináléjában is.

 

„Mindig meglepetést szerez, született gólvágó – dicsérte Pedrót a Barcától elköszönő tréner. – Amikor a klubhoz érkeztem, az utánpótláscsapattól kölcsön akarták adni, mivel edzéseken jól teljesített, de meccseken nem ment neki. Azt kértem, hadd nézzem meg én is – azonnal meggyőzött.”

Pedro két góllal vette ki a részét a katalánok sikeréből, s a 24 éves támadó újabb remek performansza után reménykedik, hogy Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány válogatott meghívóval „kedveskedik” neki.

„Nehéz éven vagyok túl, de remélem, hogy mehetek az Európa-bajnokságra – értékelt a kupafinálé után Pedro. – Bízom benne, hogy utazhatok. Az első pillanattól kezdve bizakodom, de úgyis az edző mondja ki az utolsó szót.”

Del Bosque vasárnap hirdeti ki az Eb-re utazó 23 fős spanyol keretet, s Pedro reménykedhet benne, hogy utazik, mivel David Villa sérülése miatt biztosan nem lesz ott a kontinenstornán.

Marcelo Bielsa, az Athletic Bilbao mestere magára vállalta a felelősséget az elbukott kupadöntő miatt, mondván, rossz taktikát választott a Barca ellen.

„Valóban nem teljesítettünk jól, elismerem. Vállalom a felelősséget azért, amiért a tervem nem vált be. Átgondolom azt, hogy folytatom-e a Bilbaónál, egyeztetnem kell a klub vezetésével. A következő héten eldőlhet, mi lesz a sorsom” – nyilatkozta keserűen az Európa-liga-döntő elvesztése után a Király-kupa fináléjában is alulmaradó Bilbao trénere, Marcelo Bielsa.

„Fájdalmat láttam a játékosok arcán a lefújás után – folytatta a kupadöntőről az argentin tréner. – Nagyon fiatal csapatunk van. Két út van: vagy felhasználjuk ezeket a tapasztalatokat a továbblépésre, vagy elfogadjuk, hogy nem tudtunk megfelelni a magas elvárásoknak.”

KIRÁLY-KUPA – EMLÉKEZTETŐ
DÖNTŐ
Athletic Bilbao–Barcelona 0–3 (0–3)
Madrid, Vicente Calderón. V: Fernández Borbalán.

Athletic Bilbao: Iraizoz – Iraola, Ekiza, Amorebieta, Aurtenetxe – J. Martínez, De Marcos (Í. Pérez, 46.) – Susaeta (Herrera, 46.), Muniain, Gómez – Llorente (Toquero, 73.). Vezetőedző: Marcelo Bielsa.

Barcelona: Pinto – Montoya, Piqué, Mascherano, Adriano – Xavi (Fabregas, 81.), Busquets, Iniesta – Sánchez (Keita, 71.), Messi, Pedro (Thiago, 87.). Vezetőedző: Josep Guardiola.

Gólszerző: Pedro (3., 25.), Messi (20.)
Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
4 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
4 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik