Barcelona: buszos túra, ünneplés és tűzijáték pénteken a Camp Nouban

2011.05.13. 13:16
Címkék
Az FC Barcelona labdarúgócsapata aligha szűk körben ünnepli meg péntek este a klub történetének 21. bajnoki címét a katalán nagyvárosban.

A program nyitott tetejű buszos körúttal veszi kezdetét 19.30 órától, a célállomás a Camp Nou lesz. A stadionban viszont már 18 órától várják az érdeklődőket és az ünnepelni, gratulálni vágyókat. Az csak a helyszínen dől el, hogy biztonsági okokból mikor zárják be a stadiont, illetve mikortól lehet már csak a lelátón ünnepelni, nem pedig a pályán.

A stadion környékén sem kell unatkozniuk az embereknek, rengeteg szabadtéri program várja őket. Az esemény csúcs-, egyben záró akkordját koncert és tűzijáték jelenti majd 22 órakor. Eddig a szervezett program, de az ünneplés – amely szerda óta tart, amikor Pep Guardiola együttese biztosította bajnoki címvédését – aligha ér ezzel véget.

A katalán együttes tagjai csütörtökön közös vacsorán vettek részt, de nyilván a szerdai napjuk is bőven csütörtökön fejeződött be...

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
3 perce

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 perce

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
5 perce

F1, Magyar Nagydíj, verseny

F1
12 perce

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
16 perce

NB III: az Újpest II 6–0-ra nyert, az MTK II négyet rúgott a Budafoknak

Labdarúgó NB II
29 perce

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
35 perce

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája