Barcelona: brutális tömegoszlatás a katalán nagyváros főterén - videó

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 16:36
Címkék
Több mint negyvenen sérültek meg Barcelona belvárosának főterén, a Plaza de Catalunyán azt követően, hogy a rendőrök feloszlatták az ott két hete politikai okokból táborozó tüntetőket.

A döntően fiatalokból és értelmiségiekből álló tüntetők Spanyolország több nagyvárosában immár két hete tüntetnek, miután elégedetlenek a politikai vezetőkkel, illetve döntéseikkel. A politika azt követően került képbe sportvonalon, hogy Barcelona kirakatcsapata szombaton a Wembleyben az angol Manchester United ellen játszik Bajnokok Ligája-döntőt.

A rendészeti erők nem akarták megkockáztatni, hogy a város egyik kiemelt területe ne legyen biztonságos, és akadályoktól mentes – a tüntetők két hete táboroznak a belváros közepén, mintha Budapesten a Deák Ferenc téren ütöttek volna tanyát –, és pénteken a tömegoszlatás mellett döntöttek, ami nem igazán ment zökkenőktől és sérülésektől mentesen, amint az a mellékelt videóból is kitetszik.

A katalán nagyvárosban hagyományai vannak a közös városi ünneplésnek: ha van rá ok – márpedig az elmúlt években akadt bőven –, több százezres tömeg, esetleg egymillió ember is kitódul az utcákra az össznépi fiesztára. Az elsődleges célállomás pedig ott is a belváros, a Ramblas végén található Plaza de Catalunya.

TÖMEGOSZLATÁS BARCELONÁBAN

 

Legfrissebb hírek

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
4 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
18 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
27 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
48 perce

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
1 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik