Barcelona: kétségessé vált Xavi szereplése a világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2010.05.02. 13:51
Címkék
A Barcelona középpályása, Xavi izomsérülést szenvedett, így játszotta végig csapata Villarreal elleni mérkőzését, amelyet a Barcelona nyert meg 4–1-re. A katalán együttes vezetőedzője, Pep Guardiola úgy véli, Xavi szereplése kérdéses a dél-afrikai világbajnokságon.

Xavi (három centiméteres) izomszakadással játszott már a Villareal elleni mérkőzésen is, amelyen egy góllal és két gólpasszal járult hozzá csapata 4–1-es sikeréhez.

„Az igazság az, hogy nagy fájdalmaim vannak, de nagyon fontos mérkőzései vannak a csapatomnak, nem hagyhatom a társaimat magukra. Már csak három meccs van hátra, ezeken szeretnék játszani, úgy gondolom, menni fog" – mondta Xavi.

A spanyol középpályás úgy gondolja, megfelelő állapotban lesz a dél-afrikai világbajnokságon, a Barcelona vezetőedzőjének, Pep Guardiolának azonban kétségei vannak efelől.

„Xavi sérülten játszik, és ez azt is jelentheti, hogy a világbajnokságon már nem tud pályára lépni. Példakép mindenki számára, hiszen extra erőfeszítéseket tesz, mert tudja, most nem hagyhat minket magunkra. Szerencsére nem súlyosbodik az izomszakadása" – nyilatkozta Pep Guardiola.

Spanyolország a H-csoportban kezdi majd meg szereplését a dél-afrikai világbajnokságon, ellenfelei Svájc, Honduras és Chile lesznek.

Legfrissebb hírek

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
8 perce

„Ezt nem lehet jól viselni”– véli a Fradinak gólt lövő paksi játékos a mellőzöttségéről

Labdarúgó NB I
36 perce

NHL: kalandos góllal, 0.4 másodperccel a vége előtt nyert a Vegas Edmontonban

Amerikai sportok
47 perce

MLS: Gazdag Dániel csapata az utolsó pillanatban egyenlített, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
49 perce

Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

Egyéb egyéni
1 órája

Szenzáció volt Budapesten 1930-ban az első rádiós meccsközvetítés

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik