Ibrahimovic: Henry jól cselekedett

2010.02.20. 20:41
null
Ibrahimovic (középen) szerint jobb csapattársai vannak most, mint Milánóban (fotó: Action Images – archív)
Címkék
Zlatan Ibrahimovic, a svéd válogatott és a Barcelona csatára a goal.com-nak adott exkluzív interjúban beszélt arról, hogy Spanyolországba igazolása óta nagyon jó kapcsolatot alakított ki Thierry Henryval, és nem ítéli el emlékezetes kezezése miatt. A svéd támadó szerint teljesen más érzés a Barcelonában játszani, mint korábban az Internazionaléban.

„Nagy különbséget jelent a Barcelonában játszani ahhoz képest, hogy milyen volt korábban Olaszországban, az Interben. Ez alatt azt értem, hogy itt olyan társakkal futballozhatok, akik akkor is képesek megoldani a problémákat, ha esetleg rossz napot fogok ki, és így is győzelem részese lehetek. Itt így működik a dolog” – mondta Ibrahimovic, aki szerint most még nem a legjobbját nyújtja a gránátvörös-kék mezben.

„Úgy gondolom, legalább egy év szükséges ahhoz, hogy száz százalékosan beilleszkedjen valaki egy csapatba; ennyi idő kell ahhoz, hogy valaki teljesen kiismerje a játékrendszert, a csapat filozófiáját és azt, hogy az edző miként akarja játszatni a csapatot.”

A hórihorgas svéd támadó elárulta, hogy nagyon jó kapcsolatot alakított ki csapattársával, az elmúlt hetekben sérült Thierry Henryval. „Minden nap beszélek Thierryvel. Rengeteg tapasztalata van, és csodálatos pályafutás áll mögötte. Tudja, hogy mit kell tennie, és helyén kezeli magát” – mondta Ibrahimovic a francia támadóról. Az újságíró természetesen megkérdezte a svéd csatárt, hogy mi a véleménye Henry írek elleni, emlékezetes kezezéséről.

„Én ugyanígy cselekedtem volna a helyében. Én is kerülhetnék hasonló helyzetbe, és ha így adódna, alighanem én is megpróbálnám. Mindent megtennék a csapatomért, az országomért, hogy ott lehessen a világbajnokságon vagy az Európa-bajnokságon, vagy hogy megnyerjen egy fontos mérkőzést.”

„Titi hirtelen cselekedett, és történt, ami történt, megnyerték a meccset. Ennek eredményeképp pedig kijutottak a világbajnokságra. Én nem leszek ott, szóval igencsak megértem, hogy boldog emiatt” – nyilatkozta a támadó.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban

Képes Sport
36 perce

Cselgáncs: Kiss Szabolcs a negyeddöntőig jutott a junior Eb-n

Utánpótlássport
37 perce

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
51 perce

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
55 perce

Svájci centert igazolt az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosár-vb: szombati csoportellenfelünk három negyeden át tartotta a lépést Dél-Koreával

Kosárlabda
1 órája

Úszás: kettős magyar győzelemmel folytatódott a nyílt vízi junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
1 órája