Schuster helyett Rijkaard lehet jövőre a Real Madrid edzője

2008.11.10. 14:41
Címkék
A holland Frank Rijkaard januárban elfoglalhatja Bernd Schuster helyét a Real Madrid kispadján – legalábbis a barcelonai Sport című lap szerint. A spanyol bajnokcsapatnál ugyanis elégedetlenek a gárda szezonbeli teljesítményével, és ha nem tapasztal januárig jelentős formajavulást a vezetőség, akkor lecseréli a német szakembert.
Schuster (balra): "Előttem az utódom?"
Fotó: Action Images
Schuster (balra): "Előttem az utódom?"
Schuster (balra): "Előttem az utódom?"
Fotó: Action Images
Schuster (balra): "Előttem az utódom?"

A váltásnak nem is kevés pikantériát kölcsönözne, hogy Frank Rijkaard – aki a Sport szerint a királyiak egyes számú jelöltje Schuster helyére – az előző öt szezonban éppen az ősi rivális Barcelona kispadján ült és két bajnoki címet is szerzett a katalánokkal.

A holland mellett szólna, hogy azonnal át tudná venni az együttes irányítását, és minden bizonnyal könnyen elfogadtatná magát a játékosokkal, hiszen öt honfitársa (Wesley Sneijder, Arjen Robben, Royston Drenthe, Ruud van Nistelrooy és Rafael van der Vaart) is tagja az első csapat keretének.

Schuster ugyan bajnoki címet szerzett a királyiakkal a legutóbbi idényben, ám a klub elnöke, Ramón Calderón és több vezető is úgy érzi, a Real ebben az évadban jócskán a várakozásoktól elmaradva teljesít, és nem tapasztalható fejlődés.

Ráadásul a szenvedés nem csak hazai környezetben érezhető – a hétvégén ugyan 4–3-ra nyertek a madridiak a Málaga ellen, de ki tudja, mi lett volna a vége, ha nincs a négy gólt szerző Gonzalo Higuaín... A csapatnak a Bajnokok Ligájában sem megy: a Juventus oda-vissza megverte a „blancókat”, ami legalábbis megkérdőjelezte a német szakember abbéli képességét, hogy Raúlékat a BL tavaszi körében is eredményesen vezesse.

Szintén a német elküldése mellett szól jobbkeze, Manolo Ruíz, aki rendkívül népszerűtlen a játékosok körében, miután rendre túlzottan éles kritikával illeti őket, valamint a tréningek során bevetett módszerei, illetve viselkedése is szokatlan és furcsa.

Mindenesetre miközben a Real vezetői még a váltáson gondolkodnak, elképzelhető, hogy máris lemondhatnak Rijkaardról. Könnyen lehet, hogy a holland megköszöni a felkérést, és visszautasítja azt, már csak azért is, mert korántsem szokás a Barcelona kispadja után a Real Madridét elfoglalni, még akkor sem, ha közben azért eltelt fél év szünet.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Győr, az OSC és a Szeged is nyert

Vízilabda
2 perce

Hosszabbításban nyert a Fehérvár, 2–2-ről folytatódik a Klagenfurt elleni csata

Jégkorong
10 perce

Férfi vízilabda ob I: magabiztosan nyert a címvédő Ferencváros a BVSC ellen

Vízilabda
20 perce

Szudi Ádám és Nagy Judit is három számban elődöntős az asztalitenisz ob-n

Egyéb egyéni
27 perce

Idegenben szerzett 11 gólos előnyt az Esztergom a Mosonmagyaróvár ellen a női kézi El-ben

Kézilabda
48 perce

Férfi vízilabda Kk: második győzelmével bejutott a négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
51 perce

Folytatódik a remek kassai sorozat

Minden más foci
58 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a MAFC

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik