Újabb mesternégyes: Samuel Eto’o lőtte a Barca góljainak kétharmadát

2008.11.09. 00:10
Címkék
Nem állíthatjuk, hogy gyakran történne meg, hogy egy játékos négy gólt szerez egy mérkőzésen, az viszont, hogy ugyanabban fordulóban ketten is négyet lőjenek, egészen ritka. Az meg még ritkább, hogy az egyik játékos a Real Madrid futballistája, a másik meg a Barcelonáé. Most azonban éppen ez történt: bő egy órával azt követően, hogy Gonzalo Higuaín a Málagának belőtte negyedik gólját, megtette ugyanezt a Barcelonában szereplő Samuel Eto’o a Valladolid ellen.
Négyszer köszönthették a társak
Fotó: Reuters
Négyszer köszönthették a társak
Négyszer köszönthették a társak
Fotó: Reuters
Négyszer köszönthették a társak

A Barcelonának volt mit helyrehoznia, miután a hétközben csak 1–1-et játszott a BL-ben a svájci Basel ellen – ráadásul Andrés Iniesta is kidőlt a sorból, hat hétig nem számíthat rá Pep Guardiola vezetőedző. A Valladolid ellen aztán a kínos keddi döntetlent sikerült feledtetni, legalábbis az első félidőben mutatott játékkal mindenképpen.

A találkozó ugyanis alig fél óra alatt eldőlt, pontosabban eldöntötte Samuel Eto’o. A kameruni a 12. percben megszerezte a vezetést, a 30. minutumban pedig megduplázta az előnyt.

A 43. és a 44. percben aztán azt is elérte, hogy ne csak a Real Madridban négy gólt vágó Gonzalo Higuaínról beszéljenek Spanyolországban a fordulót követően.

A második félidőre így aztán már nem sok izgalom maradt, csupán a katalán gólok száma volt kérdéses, a Valladolid ugyanis távol állt attól, hogy akár a szépítésre is reménye lehessen. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, igaz, a Barca és Eto’o a második félidőben már nem erőltette a gólszerzést.

Azért kétszerígy is beköszönt a katalán óriás: a 71. percben Eto’o zavarta meg Asenjo kapust, aki pocsékul találta el a labdát, ami így Henryhoz került, aki Gudjohnsent hozta játékba, ő pedig pimaszul átemelte az elvetődő Asenjo fölött a labdát.

Tíz perccel később az est hősét, Eto’ót váltó Hleb kényszerítője után Henryval rúgatta be a hatodik gólját a katalánoknak. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 85. percben a játékvezető érvénytelenítette Messi gólját les címén...

Győzelmével a Barcelona a bajnokság élén áll, ráadásul még a gólkülönbségén is nagyot lökött: tíz meccs után plusz 26.

LA LIGA

10. FORDULÓ
Barcelona–Valladolid 6–0 (Eto’o 12., 30., 43., 44., Gudjohnsen 71., Henry 83.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Barcelona 10 8 1 1 34–8 +26 25
2. Real Madrid 10 7 2 1 28–16 +12 23
3. Villarreal 9 6 3 17–8 +9 21
4. Valencia 9 6 2 1 20–9 +11 20
5. Sevilla 9 5 2 2 15–8 +7 17
6. Atlético Madrid 9 4 1 4 19–16 +3 13
7. Getafe 9 3 4 2 10–9 +1 13
8. Málaga 10 4 1 5 13–17 –4 13
9. Deportivo 9 3 3 3 8–9 –1 12
10. Almería 9 3 3 3 10–13 –3 12
11. Espanyol 9 3 3 3 7–10 –3 12
12. Sporting Gijón 9 4 5 16–22 –6 12
13. Mallorca 9 3 2 4 8–12 –4 11
14. Valladolid 10 3 1 6 8–17 –9 10
15. Santander 9 2 3 4 9–12 –3 9
16. Betis 9 2 2 5 9–11 –2 8
17. Numancia 9 2 1 6 8–17 –9 7
18. Recreativo 9 1 4 4 5–14 –9 7
19. Athletic Bilbao 9 1 2 6 7–17 –10 5
20. Osasuna 9 4 5 3–9 –6 4
Legfrissebb hírek

Ligue 1: a Toulouse lezárta a Lorient sorozatát, emberhátrányban nyert az Auxerre

Francia labdarúgás
10 perce

A magyar női futsalválogatott ismét kikapott az olaszoktól

Magyar válogatott
14 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza nyert a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
16 perce

Óriási lyuk keletkezett a MotoGP Brazil Nagydíjának célegyenesében

Egyéb autó-motor
23 perce

Harmadszor nyerte meg a Békéscsaba a női röplabda Magyar Kupát

Röplabda
30 perce

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
32 perce

Az Everton fontos meccset nyert a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
37 perce

Több mint 22 ezren tekintették meg szombaton a Bajnokok Ligája trófeáját a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
57 perce
Ezek is érdekelhetik