Calderón: a Ronaldo-ügynek vége, már nem akarjuk megszerezni

2008.10.24. 22:53
Címkék
A Real Madrid végleg letett arról, hogy megszerezze Cristiano Ronaldót a Manchester Unitedtől – legalábbis ezt nyilatkozta a királyiak elnöke, Ramón Calderón. Úgy tűnik tehát, végleg véget ért a lassan fél éve húzódó történet.
A Real letett Ronaldóról?
Fotó: Reuters
A Real letett Ronaldóról?
A Real letett Ronaldóról?
Fotó: Reuters
A Real letett Ronaldóról?

A Manchester United portugál szélsője, Cristiano Ronaldo volt a nyári átigazolási szezon egyik főszereplője – az Aranylabda legnagyobb esélyeseként emlegetett játékost a Real Madrid csábította, de végül maradt az Old Traffordon, mivel a „vörös ördögök” nem akartak megválni tőle.

A Real Madrid háza tájáról a játékospiac zárása után is lehetett olyan nyilatkozatokat hallani, hogy ismételten megpróbálkoznak Ronaldo Spanyolországba csábításával. Most azonban úgy tűnik, a királyi gárda végleg visszavonulót fújt a portugált illetően.

„Lehetetlen megszerezni Cristiano Ronaldót. Az ügynek ezzel vége van” – mondta Ramón Calderón, a Real elnöke a SkySportsnak adott interjújában.

„A Manchester United úgy döntött, hogy nem akarja eladni őt, és nem szándékozunk szembeszállni egy baráti klub akaratával. Elfogadjuk hogy Ronaldo az MU-nál maradt, az ügyet el lehet felejteni – mondta a presidente, majd nyomatékosította is kijelentését. – És most nem csak a januári átigazolási szezonról beszélek.”

Természetesen Calderón nem hazudtolta meg önmagát, és egy kiskaput azért nyitva hagyott, mondván, ha a „vörös ördögök” el akarnák adni a portugált, akkor a Real meg fogja tenni a megfelelő lépéseket a játékos leigazolására.

A portugál játékost a jelek szerint jelenleg egyáltalán nem foglalkoztatja egy esetleges madridi költözés, inkább azzal van elfoglalva, hogy neki ítélik-e a szerinte őt megillető Aranylabdát.
Legfrissebb hírek

Superliga: Csíkszereda–Farul

Minden más foci
31 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
34 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
39 perce

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
41 perce

A férfi kéziválogatott simán legyőzte Olaszországot Tatabányán

Kézilabda
52 perce

Kriza Anna hetedik lett a cselgáncs Grand Slamen

Egyéb egyéni
56 perce

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
1 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik