Kuruvcsi: csütörtökön sajtótájékoztató – Samuel Eto’óval!

2008.07.16. 11:40
Címkék
Noha a nemzetközi sajtó vagy egyáltalán nem, vagy legalábbis tréfaként felfogva számolt be arról hétfőn, hogy az ázsiai Bajnokok Ligája legjobb 8 csapata közé bejutott PFC Kuruvcsi csapata bejelentette Samuel Eto’o leigazolását, úgy tűnik, az ügy kezd komolyra fordulni.
A 2007-es idényben az üzbég bajnokság második helyén végző – jelenleg pedig éllovas – csapat honlapján megjelent közlemény szerint csütörtökön helyi idő szerint délután fél háromkor a taskenti Intercontinental szálló Kristály-termében sajtótájékoztatót tartanak, amelyen ott lesz a kameruni csatár is.Eto’o és társaságának repülőgépe már a reggeli órákban megérkezik az üzbég fővárosba, ahol a délelőtti tárgyalásokat követően délben látogatást tesz a helyi labdarúgó-szövetségnél, majd a sajtótájékoztatót követően leendő csapatának otthonában, az MHSK Stadionban a szurkolókkal találkozik, végül az üzbég U19-es válogatott és a PFC utánpótlás-akadémiájának tagjaival gyakorol.
Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
17 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
33 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája