David Beckhamet nem tiltják el, játszhat a Sevilla ellen

2007.05.03. 20:59
Címkék
Fabio Capello vezetőedző mégis számolhat David Beckhammel, mivel a Spanyol Labdarúgó-szövetség nem tiltja el a tizedik sárga lapját begyűjtő középpályást. Az angol játékos a Bilbao ellen gyűjtötte be a figyelmeztetést, de végül „kegyelmet” kapott.

A bajnoki cím szempontjából sorsdöntő meccsre készül a Real Madrid, hiszen a végső győzelemre szintén nagy eséllyel pályázó Sevilla együttesét fogadják a Santiago Bernabeu-stadionban.

Fabio Capellónak, a fővárosiak edzőjének főhetett a feje a Bilbao elleni meccs után. Nem az eredmény miatt, hiszen játékosai 4-1-es győzelmet arattak a baszk városban, hanem azért, mert egyik kulcsjátékosa, David Beckham megkapta a tizedik sárga lapját az idei szezonban.

Az angol középpályás azért kapta a figyelmeztetést, mivel a játékvezető szerint húzta az időt, nem akart elvégezni egy szabadrúgást. A madridiak viszont azzal érveltek, hogy azért nem hozta időben játékba a labdát Beckham, mivel a bilbaóiak középpályása, Yeste nem állt 9,15 méterre a labdától.

A tabellát a Barcelona vezeti 62 ponttal, egy ponttal kevesebbje van a Sevillának, a harmadik a Real, amely eddig 60 pontot gyűjtött.

Beckhamnek maximum hat meccse van még a Real Madrid színeiben, mielőtt nyáron átigazol az amerikai Los Angeles Galaxy gárdájába.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
2 perce

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
5 perce

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
18 perce

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
18 perce

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
19 perce

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
51 perce

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
54 perce

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
1 órája