Még tizenegyesből sem ment a góllövés

Vágólapra másolva!
2007.02.11. 01:07
Címkék
Gólnélküli döntetlennel zárult az andalúz rangadó, a Betis és a Sevilla városi derbije. Mindkét csapatnak voltak lehetőségei a gólszerzésre, a hazaiaktól Robert még egy büntetőt is elpuskázott.
Brazilok párharca: Rafael Sobis (jobbra) veszi át a labdát a sevillai Daniel Alves előtt
Reuters
Brazilok párharca: Rafael Sobis (jobbra) veszi át a labdát a sevillai Daniel Alves előtt
Brazilok párharca: Rafael Sobis (jobbra) veszi át a labdát a sevillai Daniel Alves előtt
Reuters
Brazilok párharca: Rafael Sobis (jobbra) veszi át a labdát a sevillai Daniel Alves előtt

A forduló második szombati mérkőzésén andalúz derbire került sor, a két sevillai csapat mérte össze tudását.

A Betis és a Sevilla találkozói mindig nagy összecsapások, akárhogy szerepel a két csapat a bajnokságban. Most a hazai Betis a kiesés ellen küzd, míg a Sevilla a bajnoki címre hajt.

Jól kezdett Luis Fernandez csapata, a hazaiak két helyzetet is kidolgoztak. Sőt, a 10. percben Fernando elterült a tizenhatoson belül Daniel Alves szorításában, Megia Davila pedig tizenegyest ítélt. A büntetőpontra letett labda mögé a brazil Robert állt, ám nagyon csúnyán a kapu fölé bombázott.

22. FORDULÓ

Betis-Sevilla 0-0
A 23. percben Sobis tesztelte Palopot, de a vendégkapus hárítani tudott. Fernandez mesternek a félidő hajrájához közeledve kényszerű cserét is végre kellett hajtania, mivel Arzu megsérült.

A második félidő elején Rivera lövését csak kiütni tudta Palop, ám a kipattanó hiába került a kapujába, a játékvezető lest ítélt, mivel Rivera lövése pillanatában Fernando és Sobis is lesen állt.

A másik oldalon, Doblas kapuja előtt is adódott egy nagy helyzet, ám Poulsen csak a kapufát találta el közvetlen közelről, és mielőtt ismételhetett volna, a védők felszabadítottak.

A 79. percben Robert elhibázta az (újabb) meccslabdát: Daniel Alves óriási lyukat rúgott, honfitársa meglépett a labdával, majd 12 méterről Palop szemei közé lőtt.
Legfrissebb hírek

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
20 perce

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
37 perce

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
44 perce

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
52 perce

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
57 perce

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik