Villarreal: Pires két évre érkezik

2006.05.18. 15:10
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, az idei szezonban hetedik helyen végző Villarreal szakmai ázsiója és anyagi lehetőségei a BL-elődöntős szerepléssel jócskán megnőttek. Hétfőn öt évre leszerződtették a Real Sociedad 26 éves török válogatott támadóját, Nihatot, ma már a klub elnöke, Fernando Roig azt erősítette meg: Robert Pires is csapatát erősíti a jövőben.
Pires az utóbbi időben az Arsenal kezdőcsapatának peremére szorult. Az egy-két éve még meghatározó alapember a közelmúltban már csak első csere tudott lenni: az első, akit becserélnek vagy éppen lecserélnek.

Mint a tegnapi BL-döntőben, ahol a kiállított Lehmann helyére beálló cserekapus, Almunia váltotta a középpályást. Franciaként 20 percet kapott a párizsi BL-fináléban…

Az utóbbi hetekben folyamatosan érkeztek a hírek a 33 éves, világ- és Európa-bajnok futballista klubváltásáról, a legvalószínűbb befutónak végig a Villarreal tűnt.

A Villarrealnál a következő szezontól változtatnak a klubmodellen, kevesebb, 19-20 játékost szeretnének az első keretben tudni, de az elképzelések szerint ők kivétel nélkül a nemzetközi szintet is megütnék egyben.

Ebbe az elképzelésbe, legalábbis a klubelnök meglátása szerint, remekül beleillik a Nihat-Pires páros.

A 79-szeres válogatott játékos hat, Arsenalnál eltöltött idény után távozhat Londonból. Pires az 1992-1993-s szezonban a Metz színeiben mutatkozhatott be a francia élvonalban.

Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
17 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
33 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája