Spanyolország: Messi nem tér vissza a BL-döntőre

2006.05.09. 20:12
Címkék

Lionel Messi mindent megtesz azért, hogy felkészüljön a jeles alkalomra, de úgy véli, számára túl korai lesz a Bajnokok Ligája-döntője. Vagyis, úgy tűnik, az FC Barcelonának nélkülöznie kell tinisztárját az Arsenal elleni jövő szerdai csúcsmérkőzésen.

„Kulcskérdés számomra a Bajnokok Ligája-döntő, játszani szeretnék. A hétvégén eldőlhet, főleg, ha futballozhatok pár percet a hétvégi bajnokin. Majd meglátjuk, utána többet tudok az esélyeimről. De lehet, hogy nem léphetek pályára a döntőben” – mondta a 18 éves argentin csatár.

Messi márciusban sérült meg a Chelsea elleni BL-nyolcaddöntőben, azóta nem szerepelhetett a néhány nap óta már spanyol bajnok FC Barcelonában. Pedig már vissza kellett volna térnie, de egy kisebb sérülés ezt megakadályozta.

„Sokat tanultam a sérülésekről, többek között azt is, nem szabad elsietni a visszatérést. A teljes gyógyulás a legfontosabb. Most én is nyugodt és bizakodó vagyok” – jegyezte meg Messi.
Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
16 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
31 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
7 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája