Utánpótlássport
2018.07.12. 14:42

Kézilabda: már az aranyra is gondolnak a lányok az U20-as vb-n

Ötgólos sikerével az elődöntőbe jutott a magyar juniorválogatott a debreceni női U20-as kézilabda-világbajnokságon. A csapat két játékosát, Háfra Noémit és Pásztor Noémit kérdeztük az élesedő versenyről, a debreceni közönségről és a folytatásról is.
Utánpótlássport
2018.07.12. 11:18

Tenisz: Kalocsai Péter önbizalma erősödött a nemzetközi edzőtáborban

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) tehetséggondozó programjának keretében négy hétig nemzetközi csapat tagjaként versenyezhetett Kalocsai Péter. A budapesti Tenisz Műhely 15 esztendős játékosa a korosztályos európai ranglistán a 39. helyen áll, de a szezon végére a legjobb húsz közé szeretne kerülni.
Utánpótlássport
2018.07.12. 10:26

Úszás: péntektől a nyílt vízi Eb-n újra bizonyíthatnak a juniorok

A lehetetlenre is vállalkozna a magyar nyílt vízi úszóválogatott Máltán, a korosztályos Európa-bajnokságon. A tavalyi kontinensvidalon remeklő küldöttség, ha tehetné, az akkor megszerzett hét érmes teljesítményét is túlszárnyalná. A szigetország vizei azonban erős sodrásokkal és nagy hullámokkal várják a vállalkozó kedvű úszókat, így a magyarokat is. Gellért Gábor szakágvezető szerint az eddigi éremgyűjteményből már csak egy váltóarany hiányzik, amit a mostani Eb-n, de legkésőbb a szeptemberi világbajnokságon szeretnének pótolni.
Utánpótlássport
2018.07.12. 08:57

Vitorlázás: nagy terveket szövögetnek a Gyapjas-fivérek

A vitorlázók 470-es hajóosztályában a Spartacus Vitorlás Egylet két fiatal versenyzője, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a marseille-i világkupadöntő második futamában elsőként végzett az elitmezőnyben, majd a tizenkettedik helyen fejezte be a versenyt. A fiúk hajtós nyár elé néznek, nem titkolt céljuk pedig a 2020-as tokiói olimpián történő részvétel, amelyre már a dániai vb-n kvótát szerezhetnek.
Utánpótlássport
2018.07.11. 21:30

Atlétika: két magyar továbbjutó az U20-as vb-n

Mátó Sára 400 méter gáton, míg Varga Donát kalapácsvetésben harcolta ki a továbbjutást a Tamperében zajló U20-as atlétikai világbajnokság második versenynapján. Sajnos, nem sikerült ugyanez a bravúr Eszes Dánielnek, aki a legjobb nem továbbjutóként zárt 110 méter gáton.
Utánpótlássport
2018.07.11. 20:39

Kosárlabda: negyeddöntőben a magyarok a női U20-as Eb-n

A magyar női U20-as kosárlabda-válogatott 66–48-ra legyőzte Belgium együttesét a Sopronban zajló korosztályos Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, s ezzel a pályára léphet a hőn áhított négy közé jutásért a Szerbia– Szlovákia mérkőzés nyertese ellen.
Utánpótlássport
2018.07.11. 16:21

Vívás: hazai utánpótlás-ranglisták a 2018/19-es idény elején

Helyzetképet adunk a nyári szünetben az utánpótláskorú vívók 2018/19-es szezonra vonatkozó ranglistájáról. Az élmezőnyben valamennyi fegyvernemben fővárosi fölény figyelhető meg, és nem egy olyan versenyző van, akinek sikerült átmentenie jó formáját a remekül sikerült tavaszi korosztályos világversenyekről.
Utánpótlássport
2018.07.11. 15:00

Kerékpársportok: éremesélyek a junior és U23-as Eb-n

Minden esély adott akár két magyar éremszerzéshez is az országúti kerékpárosok csütörtökön rajtoló junior és U23-as Európa-bajnokságán – véli a szövetségi kapitány, Dér Zsolt.
Utánpótlássport
2018.07.11. 13:42

Atlétika: Fiona May lánya csalódott a győri U18-as Eb-szereplése miatt

Fiona May a távolugrás egyik nagy alakja volt, számára szép emlék lehet Magyarország; a lányának, Larissának egyelőre nem az. Ám ettől még Európa egyik legtehetségesebb ugróatlétája, aki mindössze tizenöt éves, így még két év múlva is az U18-as mezőny tagja lesz. De már most az övé a legnagyobb eredmény a kontinensen az eddigi versenyek alapján.
Utánpótlássport
2018.07.11. 11:47

Sportlövészet: három magyar érem a junior-világkupán

Nemrég ért véget a sportlövők junior-világkupája Suhlban, a versenyzők azonban nem dőlhetnek hátra: további mozgalmas időszak vár rájuk, hiszen a napokban zajlik az Olimpiai Reménységek Versenye, és közeleg a löbersdorfi koronglövő Európa-bajnokság is. Németországból egy arany- és két bronzéremmel tértek haza a fiatalok, de több bizakodásra okot adó eredmény is született.
Utánpótlássport
2018.07.11. 10:12

Jégkorong: újra a felnőtt élvonalban játszhatnak a Vasas fiataljai

Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy a következő szezonban a hazai felnőtt első osztályban szerepel a Vasas. A sajtótájékoztatón Markovits László klubelnök, Szuper Levente szakosztály-igazgató és Ladányi Balázs vezetőedző elmondták: nagy várakozásokkal indulnak neki a bajnokságnak.
Utánpótlássport
2018.07.11. 08:40

Torna: az Unyatinszki-házaspár beszél edzői sikerük titkairól

Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik a pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk rendhagyó módon egy házaspár, Unyatinszkiné Karakas Júlia és Unyatinszki Mihály. Nevük összeforrt a békéscsabai tornáéval és legsikeresebb versenyzőjükével, Ónodi Henriettáéval, aki mindent megnyert, amit ebben a sportágban lehetett. Olimpiai bajnoki címet, Európa-bajnokságot, vb-t és világkupát. Edzői karrierjük során a viharsarki gyermekek négy generációjából neveltek kiváló tornászokat.
Utánpótlássport
2018.07.10. 22:13

Sportösztöndíj: Amerikában tanult sportolók tapasztalatai

Amerika az álmok földje – a sportban is. Így gondolja a kívülálló, de vajon mi a valóság? Összeállításunkban magukat a tengerentúlon kipróbáló fiatalok mondják el tapasztalataikat, mesélnek élményeikről, s megkérdezzük a szakembereket is: szerintük megéri-e a nagy utazás? Elöljáróban annyit: a kép vegyes.
Utánpótlássport
2018.07.10. 20:14

Atlétika: Palkovits István 13. az U20-as vb 10 000 m-es számában

Tizenharmadikként, a legjobb európai eredménnyel zárt Palkovits István az U20-as atlétikai világbajnokság első napján, 10.000 méteren. A kecskemétiek mezeifutó-világbajnok versenyzője ráadásul egyéni csúcsot ért el. Sajnos, a realitásoknak megfelelően egyik magyar versenyző sem harcolta ki a döntőbe jutást a kvalifikáció során, noha többen kihozták magukból a maximumot.
Utánpótlássport
2018.07.10. 19:29

Tájfutás: Gárdonyi Csilla bronzérmes a junior-világbajnokságon

A Hegyvidék SE MOM mindössze 17 esztendős, többszörös ifjúsági Európa-bajnok sportolója, Gárdonyi Csilla bronzérmet szerzett a junior tájékozódási futók világbajnokságának a második napján, Kecskeméten. Ugyanezt a számot a hétfőn, normál távon ezüstérmet szerző Sárközy Zsófia a 11. helyen zárta. A fiúk versenyében a magyarok legjobbja az Egri Spartacus fiatalja, Bárány Tamás lett, aki a nyolcadikként ért célba.
Utánpótlássport
2018.07.10. 17:34

Kajak-kenu: a 17 éves Bakó Olga egyesben is ifjúsági vb-éremre tör

A kajak kettes 500 méteren és a maratoni távon egyaránt világbajnok, 17 esztendős Bakó Olga életében először harcolta ki az elsőszámú kerettagságot egyesben is, méghozzá 1000 méteren, az ifjúságiak Szolnokon rendezett válogatóján. A Mol Új Európa alapítvány támogatottjával a sikerről, s az idei terveiről beszélgettünk.

722

/

890