
Utánpótlássport
2019.10.11. 13:33
Tollaslabda: a magyaroknak véget ért a kazanyi ifi vb
A magyarok csapatban huszonnegyedikek lettek a kazanyi ifjúsági tollaslabda-világbajnokságon, míg egyesben az ifjúsági Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Sándorházi Viven egészen a nyolcaddöntőig jutott. Cikkünkből többek között az is kiderül, mekkora bravúr volt ez a szereplés a magyar hölgytől.

Utánpótlássport
2019.10.11. 09:03
Civilben a pályán: Nébald György a modernkor kardforgató fiataljairól
Vadonatúj sorozatunkban olyan korábbi klasszis sportolók mondják el véleményüket a hazai utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Ezúttal Szöul (1988) olimpiai bajnok kardvívójával, Nébald Györggyel beszélgettünk.

Utánpótlássport
2019.10.10. 19:11
Labdarúgás: megvalósították a tervet a leány U-válogatottak
Nem hagyott kérdést a magyar U17-es és U19-es leány labdarúgó-válogatott afelől, hogy helye van az Európa-bajnokság elitkörében. A korosztályos nemzeti csapatok szövetségi edzői, Schumi Dorottya és Turtóczki Sándor egyaránt abban látják a siker kulcsát, hogy tanítványaik szinte hibátlanul valósították meg az előzetesen megálmodott taktikát.

Utánpótlássport
2019.10.10. 18:00
Tenisz: Cori Gauff betört a top 100-ba
Közel tizenöt esztendeje nem volt képes arra női teniszező, mint amit az amerikai Cori Gauff vitt véghez. A sportág egyik legnagyobb tehetségét, a mindössze 15 éves játékost hétfőtől a legjobb 100 között jegyzik majd a versenyeket szervező WTA-világranglistán.

Utánpótlássport
2019.10.10. 15:12
Labdarúgás: az U21-esek is bitang erős horvát válogatottal mérkőznek
Folytatja a megkezdett munkát a Gera Zoltán keze alatt újjáalakuló U21-es labdarúgó-válogatott: pénteken a BL-ben és az Európa-ligában edződő játékosokkal teletűzdelt horvátok, jövő kedden a 2021-es kontinensviadal társházigazdái, vagyis a szlovénok várnak a mieinkre.

Utánpótlássport
2019.10.10. 12:09
Strandröplabda: arany és bronz a mieink mérlege a középiskolai vb-n
Befejeződött Szicíliában a középiskolai strandröplabda-világbajnokság, amelyen ugyan a magyar küldöttség először vett részt, ám annál inkább kitett magáért: a mieink hat kategóriában egy-egy arany- és bronzérmet szereztek, ezzel a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton.

Utánpótlássport
2019.10.09. 19:50
Sportlövészet: Mészáros Eszter már Tokióra készül
Májusban még 17 éves sem volt a gödöllői Mészáros Eszter, amikor a sportlövők felnőttvilágkupáján kvalifikálta magát a 2020-as tokiói olimpiára. Előtte és utána is sok minden történt a sportág egyik legnagyobb puskás ígéretével – interjúnkban az év eleji célokról, a kvótaszerzés megéléséről, a sikerek hozta változásokról és legfrissebb Európa-bajnoki élményeiről is kérdeztük.

Utánpótlássport
2019.10.09. 15:53
Birkózás: milyen eredményeket várnak a szakemberek az U23-as vb-n?
Két és fél hét múlva rajtol Budapesten az U23-as birkózó-világbajnokság. A hazai szövetség alelnökével, Bacsa Péterrel, szakmai igazgatójával, a kétszeres világ- és Európa-bajnok Bácsi Péterrel, valamint az U23-as kötöttfogású válogatott vezetőedzőjével, Lévai Zoltánnal beszélgettünk a rendezésről, a várakozásokról és arról, mennyire reális, hogy a 23 éves versenyzők hivatalosan még utánpótláskorúként szerepelnek a birkózásban.

Utánpótlássport
2019.10.09. 13:42
Jégkorong: a 19 éves Vértes Nátán álmai a megvalósulás útján
„Mesébe illően gyorsan történt minden” – mondja a 19 éves Vértes Nátán miután Finnországból az amerikai NAHL-ben szereplő Aberdeen Wings csapatához szerződött. A magyar hoki nagy ígérete beszélt álmairól, korábbi edzője, Kercsó Árpád tanácsáról és az egy számmal kisebb korcsolyáról.

Utánpótlássport
2019.10.09. 08:47
Országúti kerékpár: elégedetlen fiatalok a felnőtt-vb után
Hiába érte el a magyar női kerékpársport legjobb országúti világbajnoki eredményét a 18 éves Vas Kata Blanka, nem tud felhőtlenül örülni a sikerének, mint ahogy a fiúk között legjobban teljesítő Valter Attila sem kimondottan elégedett. A 21 éves csömöri versenyző még sokat gondolkozik azon, mit csinálhatott volna másképp.

Utánpótlássport
2019.10.08. 20:49
Labdarúgás: veretlenül lett Eb-elitkörös az U19-es leánycsapat
Az U19-es leányválogatottunk egységes védekezésének köszönhetően kilencven percen keresztül kitartott az első kalapból kisorsolt Dánia ellen a törökországi Eb-selejtezőtorna 3. fordulójában. A 0–0 azt jelenti, hogy a magyar csapat második helyen jutott a tavaszi elitkörbe.

Utánpótlássport
2019.10.08. 19:54
Sakk: négy magyar az indiai korosztályos vb 462 résztvevője között
Mind a négy magyar versenyző remekül kezdte az indiai korosztályos sakkvilágbajnokságot, a folytatásban azonban már visszafogottabb teljesítményekről számol be Tompa János csapatvezető. Összességében a magyar fiatalok eddig szépen helytállnak a világversenyen, hét forduló után mindannyian a mezőny első feléhez tartoznak.

Utánpótlássport
2019.10.08. 19:20
Fitparádé: gáláznak a népszerű edzőtermi, erő- és ügyességi sportok
A hétvégén immáron tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Fitparádét, melynek helyszíne a budapesti MOM Sport lesz. A kétnapos sporteseményen a juniorkorú versenyzők is szerephez jutnak, a kilátogatók pedig ízelítőt kapnak többek között a levegősportok, a fitnesz, a szkander vagy éppen a bothúzás világából.

Utánpótlássport
2019.10.08. 15:11
Labdarúgás: hibátlan teljesítménnyel eitkörben az U17-es lányok
A leány U17-es labdarúgó-válogatott 1−0-ra nyert a lengyelek ellen a Haladás Sportkomplexumban, így összességében 18 lőtt góllal, kapott találat nélkül csoportelsőként jutott tovább az Európa-bajnoki selejtezősorozat elitkörébe.

Utánpótlássport
2019.10.08. 13:55
Labdarúgás: az elitkörbe jutás a tét az U19-es válogatottnak
Szerdán, Győrött kezdi meg Eb-szereplését a Bene Ferenc vezette magyar U19-es labdarúgó-válogatott; a szövetségi edző szerint ugyan maximálisan felkészült az együttes, az elitkörbe való továbbjutás kulcsa mégis az lesz, hogy véletlenül se becsüljék le a grúz és kazah csapatot.

Utánpótlássport
2019.10.08. 13:30
Taekwondo: három Eb-érmet nyertek újdonsült honfitársaink
Életükben először indultak magyar színekben nemzetközi viadalon frissiben honosított taekwondósaink, egyszerre négyen is. Három érmet – egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot – azonmód be is gyűjtöttek az október első hetében rendezett spanyolországi korosztályos Európa-bajnokságon.
601
/
913