
Utánpótlássport
2021.10.25. 16:02
Tekvandó: erődemonstrációt tartottak a Márton ikrek
Az egyformaság jegyében tették magas szinten a dolgukat a tekvondós Márton ikrek, Luana és Viviana a hollandok nyílt nemzetközi versenyén, Eindhovenben a hétvégén: mindketten három-három győzelemmel, ugyanolyan csúcsszintű produkcióval zártak aranyérmesként küzdelmi kategóriájukban.

Utánpótlássport
2021.10.25. 08:52
Kézilabda: győzelmeket ért a fiatalok remeklése az NB I-ben
Ismét értékeljük az utánpótláskorú játékosok teljesítményét a kézilabda NB I legutóbbi fordulójából; a NEKA begyűjtötte az eddigi legnagyobb skalpját, emellett fiataljai vezették győzelemre a férfiak között az FTC-t, a nők mezőnyében pedig a Vasast és az Alba Fehérvárt.

Utánpótlássport
2021.10.24. 18:18
Torna: Molnár Botond újra egészséges, és nagy célokra tör
A kisebb sérülése után újra remek formában a Győri AC fiatal tornásza, Molnár Botond, aki nemrégiben megnyerte az ifjúsági országos bajnokság egyéni összetett versenyét, majd most már teljes gőzzel a közelgő, libereci ORV-re készül.

Utánpótlássport
2021.10.23. 13:10
Műkorcsolya: csúcsformában versenyez a juniorok között Papp Vivien
Nem látszódott a megilletődöttség a 13 esztendős Papp Vivienen az első juniorversenyei közben: a fiatal műkorcsolyázó már a szezont elindító Tesztversenyen is jól mutatkozott be, majd a legnagyobbat a szintén sikeres Grand Prix-k után a Budapest Trophyn elért első helyével robbantotta.

Utánpótlássport
2021.10.23. 08:52
Kosárlabda: Sitku Zsuzsanna váratlanul nagy szerephez jut a Sopronban
A bajnoki címvédő, Euroligában szereplő Sopron Basket csapatában a 17 éves Sitku Zsuzsanna rendre sok játékpercet kap pályafutása első felnőttélvonalbeli évadában. Az U19-es vb-bronzérmes fiatal előzetesen nem számított hasonló, nagy lehetőségre, de igyekszik élni a vezetőedző, Gáspár Dávid bizalmával.

Utánpótlássport
2021.10.22. 17:05
Sakk: öt magyar végzett az első húszban az online ifjúsági Eb-n
A korosztályos sakkozók egy héten át tartó hibrid, online Európa-bajnokságán a tizenöt magyar játékosból öten végeztek a korcsoportjuk első húsz helyezettje között; a legjobban Palczert Máytás teljesített, aki az U14-es nyílt versenyben zárt a nyolcadikként.

Utánpótlássport
2021.10.22. 14:28
Röplabda: bajnokik várnak a szünetben a fiú utánpótlás-válogatottakra
A tanítási szünetekben az utánpótlás röplabda-válogatottaknak általában nincs sok idejük a pihenésre, mivel ezekre az időszakokra vannak betervezve az edzőtáborok. Ez természetesen a mostani őszi szünetben sincs másképp. Az MRSZ összeállításában sorra vette, a fiúszakágban melyik korosztálynak mi lesz a programja.

Utánpótlássport
2021.10.22. 12:30
Foci: Barkóczi Benedek gólra éhesen várja az U17-es Eb-selejtezőket
Az U17-es kiemelt csoport góllövőlistájának vezetője, Barkóczi Benedek motiváltan várja a korosztályos labdarúgó-válogatott előtt álló Eb-selejtezőket: célja, hogy a csapat sikerei mellett a találatokat is halmozza.
428
/
937