Női röplabda: fáradásos törés a Nyíregyháza válogatott játékosánál

Vágólapra másolva!
2024.02.05. 19:07
Lászlop Alexandra (balra) kényszerpihenőn (Fotó: Kovács Péter)
Fáradásos törés miatt hosszabb kihagyás vár Lászlop Alexandrára, a női röplabda Extraliga alapszakaszában ötödik helyen végzett Fatum-Nyíregyháza válogatott játékosára.

 

A klub közösségi oldala hétfőn számolt be róla, hogy áldozattal járt szombaton a MÁV Előre Foxconn elleni siker. A csapat masszőre, Bekecs Sándor elárulta, a centernek már volt panasza régebben a lábfejében az egyik csontra, ezúttal erősebb volt a fájdalom és kisugárzott a vádlijáig. A röntgen ugyan nem mutatott ki komolyabb elváltozást, de a hétfői MRI-vizsgálat alapján felállított diagnózis szerint fáradásos törés van Lászlop lábában.

„Egyelőre nem tudom még pontosan, hogy mennyit kell kihagynom. Sajnos a járás során is fájdalmat érzek, most egyeztetek majd az orvosokkal, hogy mi a teendő” – mondta Lászlop.

A bejegyzés kiemelte, ha hosszabb időt kell kihagynia Lászlopnak, a szövetség engedélyével az átigazolási időszak lejárta után is szerződtethet játékost a klub, de nem könnyű ilyenkor a piacon megfelelő embert találni, és bíznak a center mielőbbi felépülésében.

A szombati találkozót, amely az alapszakasz utolsó mérkőzése volt, a Nyíregyháza kétszettes hátrányból fordítva nyerte meg. A negyeddöntőben a két együttes egymással találkozik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik