Rali: a francia bajnok nyerte meg a százéves monte-carlói viadalt

2011.01.22. 09:04
Címkék
A tavalyi francia ralibajnok, Bryan Bouffier nyerte meg az év első nagy versenyét, a 100. évfordulóját ünneplő Monte-Carlo-ralit. A Peugeot 207-est kormányozó versenyző a szerdától péntek éjfélig tartó viadal második napján került „gólhelyzetbe", amikor a viadalon addig jól álló versenyzők a hóesésben elrontották a gumiválasztásukat, és több percet veszítettek.

Az addig vezető finn Jannu Hanninen végül csak a hatodik lett, Francois Delecour pedig az ötödik helyen zárt. A legrosszabbul a norvég Petter Solberg járt, aki a rossz csütörtöki gumiválasztása miatt a hetedik pozícióba esett vissza, de azt sem tudta megtartani, mert az utolsó speciális célja és a szervizpark közötti 40 kilométeres összekötő úton, 13 kilométerrel a szerviztől leállt az autója.

Az eredetileg harmadik helyen célba érő Stéphane Sarrazin viszont szándékosan késett három percet a szervizből, hogy az ezért kapott 30 másodperces büntetésével visszaessen az idén több futamon induló, ezért a Peugeot által az összetett pontversenyben esélyesebbnek tartott Guy Wilks mögé. A csapat döntésének köszönhetően a britek 2003 óta először szereztek dobogós helyezést a Monte-Carlo-ralin.

Az egykori F1-es pilóta Alex Caffi (aki az 1989-es Magyar Nagydíjon nagy szenzációt okozott azzal, hogy Dallara-Fordjával a harmadik rajtkocát szerezte meg) élete első raliján a 11. helyen zárta az IRC-sorozatba tartozó versenyt.

79. MONTE-CARLO-RALI
 A DOBOGÓSOK
 1. Bryan Bouffier (francia, Peugeot 207) 3:32:55.6
 2. Freddy Loix (belga, Skoda Fabia) 32.5 mp hátrány
 3. Guy Wilks (brit, Peugeot 207) 1:19.7 p h.
Legfrissebb hírek

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
5 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
12 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
13 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
21 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
29 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
36 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
1 órája