Mikko Hirvonen tartja vezető helyét, hét szakaszt törölni kellett

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2007.05.05. 09:30
A 2007-es Argentin rali második napja után tartja vezető helyét a Ford finn pilótája, Mikko Hirvonen. Őt a Citroën versenyzői, Daniel Sordo és Sébastien Loeb, valamint csapattársa, Marcus Grönholm követik. A péntekre tervezett verseny nagy része azonban elmaradt: a terezett nyolc szakaszból hetet eltöröltek.
Mikko Hirvonennek nem kellett sokat küzdenie vetélytársaival, a szakaszok nagy részét ugyanis törölték
Reuters
Mikko Hirvonennek nem kellett sokat küzdenie vetélytársaival, a szakaszok nagy részét ugyanis törölték
Mikko Hirvonennek nem kellett sokat küzdenie vetélytársaival, a szakaszok nagy részét ugyanis törölték
Reuters
Mikko Hirvonennek nem kellett sokat küzdenie vetélytársaival, a szakaszok nagy részét ugyanis törölték

Szavazás

Ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
A 27. Argentin-rali a tervezett program szerint pénteken hét gyorsasági szakasszal és egy szuperspeciálissal folytatódott volna. A zord időjárás miatt azonban egy repülőgép, amely több PWRC-s indulót és az FIA szakembereit is szállította, nem tudott landolni Cordobában.

A Buenos Airesbe visszatért gép után a viadal szervezői eltolták a pénteki nap kezdetét; ám további késések miatt végül úgy határoztak, hogy a napi utolsó szuperspeciál kivételével törlik a szakaszokat.

A Cordoba Stadionban tartott gyorsaságit végül meg is rendezték - a sprintszakaszt a Ford finn versenyzője, Mikko Hirvonen nyerte meg; így megtartotta vezető helyét.

A második helyre a spanyol Daniel Sordo jött fel, míg a háromszoros világbajnok Sébastien Loeb a harmadik. Marcus Grönholm egy tizedmásodperccel marad el legfőbb riválisától a negyedik helyen.

A rali szombati napja már rendben folytatódik, a mezőnyre 9 etap vár a viadal harmadik napján.

27. ARGENTIN-RALI: A VILÁGBAJNOKSÁG HATODIK FUTAMA

AZ ÁLLÁS 2 NAP UTÁN (2 SZAKASZ A TERVEZETT 9-BŐL, 4,8 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLMEZŐNY:
1. Mikko Hirvonen finn Ford Focus WRC 4:40,0 perc
2. Daniel Sordo spanyol Citroën C4 WRC + 2,4 mp
3. Sébastien Loeb francia Citroën C4 WRC +2,9
4. Marcus Grönholm finn Ford Focus WRC + 3
5. Petter Solberg norvég Subaru Impreza WRC + 3,3
6. Chris Atkinson ausztrál Subaru Impreza WRC + 4,2
7. Manfred Stohl osztrák Citroën Xsara WRC + 7,9
8. Henning Solberg norvég Ford Focus WRC + 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik