Válságban a Fenevadak?

Interjú rovatunkban ezen a héten valójában nem interjút, hanem "vendégposztot" közlünk.Interjú rovatunkban ezen a héten valójában nem interjút, hanem "vendégposztot" közlünk.

Évek óta üde színfoltja a Pázmány Labdarúgó Ligának a Bíbortógás Fenevadak csapata. 2011. tavaszán, fölényes vezetésük tudatában már a végére leengedve, de így is magabiztosan nyerték meg a II. osztályt. Ez akkor még csak osztályozót ért, amit elveszítettek az AS Iustum ellen. Ám a létszám emelkedése miatt a múlt félévben mégis az I. osztályban találták magukat. Az utolsó fordulóig nyílt volt a küzdelem a bennmaradásért, ám pechjükre a 100. szezonbeli góljára hajtó Vaskapu átszaladt a (szokásosan) erősen tartalékos csapaton, visszaküldve őket a II. osztályba.

A tavaszi idénynek - mint elmondták - a feljutás reményével vágtak neki, ám a 3. forduló után 3 ponttal csak az 5. helyen szerénykednek. Ez még nem volna tragédia a sűrű mezőnyben, csakhogy éppen a feljutásra szintén pályázó, közvetlen riválisoktól kaptak ki. Talán ez is késztethette Arold Péter csapatkapitányt gondolatai leírására, amik az alábbiakban olvashatók:

VÁLSÁG?!

Nos kijelenthetjük, hogy az utóbbi két meccs alapján igen. No de mi az oka, jöhetne a kérdés. A dolog első látásra igen egyszerűnek tűnik: pocsék helyzetkihasználás.

Azonban ha közelebbről szemügyre vesszük, észrevehetjük a valódi okot.

Az nem kétséges, hogy nem a technikában kell a hibát keresni, hisz azt láthattuk, hogy ebben az ellenfelek főlé sikerült nőni. A gond inkább mentális eredetű.

Az alapprobléma az, hogy képtelenek vagyunk magunkat a külső körülményektől függetleníteni, és ez erősen kihat a csapatteljesítményre. Vagy egy védelmi hiba miatt törünk le, esetleg azért (ahogy a legutóbb is), mert a csapat hiányosan jelent meg. Egyszerűen ezeket a mentális akadályokat nem tudjuk leküzdeni már a meccs elejétől fogva, és ahogy becsúszik valami hiba a játékba, amit elkerülni nem igazán lehet, azonnal összeomlunk mentálisan, tisztelet a kivételnek.

Amíg mentálisan nem növünk fel a technikához, addig igen nehéz dolgunk lesz, hisz képtelenek vagyunk kihozni magunkból a maximumot. Eggyel több csel, több labda tolás, több hezitálás, stb.

Szomorú az a tény, hogy ha a csapat hátrányba kerül, akkor érezni rajta, hogy megroppan és kissé hitetlenné válik, pedíg van olyan erős hogy visszatérjen bármilyen mélységből.

A játékosok nem lettek rosszabbak, vagy tehetségtelenebbek, viszont önbizalom-hiányosak igen. Azonban ezt át lehet lépni, bár fontos változtatás kell ehhez, elsősorban az hogy mindenkire bármikor lehessen számítani, hisz ez egy csapat, és egy csapatnak tudnia kell hogy mikor kire hogy számíthat. Ellenkező esetben a folyamatos bizonytalanság csak ront a helyzetünkön.

Válság?! Igen. Reménytelenség? Nem.

Rajtunk múlik minden egyelőre, és a mi kezünkben van. Tudunk megújulni? Ez a jövő hét kérdése, én azonban bízok a csapatban, hisz sok csatát megért már, és a tudása mindenképpen esélyessé teszi arra, hogy ezen a holtponton átlépjen.

Remélem a jövőheti cikkem úgy kezdődik majd hogy: Reménysugár? :)

FENEVADAAAAAAAAAAAAAAAK!