Tippverseny - 7. forduló

2464093 24640932464093 2464093
Vágólapra másolva!
2012.03.24. 16:03
Címkék
  Előre nem látható körülmények miatt rám hárult a nemes feladat, nevezetesen a tippverseny következő fordulójának a kihirdetése. A lapozást...

Előre nem látható körülmények miatt rám hárult a nemes feladat, nevezetesen a tippverseny következő fordulójának a kihirdetése.

A lapozást követően a kommentek között megtehetitek a tippjeiteket.

A hetedik forduló több érdekes párosítást is magában hordoz. Az eddigi tapasztalatok alapján az első és a harmadosztályt könnyebb megtippelni, a másodosztály párosításai a lutrival egyenlőek. A forduló előtt kijelentető, hogy valószínűleg ismét ezzel az osztállyal fog sokaknak meggyűlni a baja.

A csapatok formájára lehet következtetni a kapcsolódó posztjainkból.
Akiknek pusztán az eredmények elegek ehhez, annak javasoljuk ezt a bejegyzést, aki kíváncsi a csapatok véleményére is az előző fordulóról, az mindenképpen várja meg esti interjús posztunkat. A holnapi nap folyamán pedig mi is esélylatolgatásba kezdünk, ami a laikusoknak mindenképpen nagy segítséget jelenthet.

Hogy miért éri meg tippelni?


A főnyeremény továbbra is egy ingyenes VIP jegy a következő gólyatáborunkba, a második és a harmadik helyezett pedig gazdagabb lesz egy pázmány pulcsival, illetve pólóval.

A telitalálatos "szelvényeket" pedig meglepetés ajándékkal jutalmazzuk!

Úgy érzem nem maradt más hátra, tegyétek meg a tippjeiteket!
Sok sikert!

11:10-11:55 – Gradus – Fegyencjárat

11:55-12:40 – Los Blancos – FC Vaskapu

12:40-13:15 – Pasos United - Erasmuscle

13:15-13:50 – KREatin - KPI

13:50-14:25 – BHÖK-Spartacus – AS Iustum II

14:25-15:10 – Lex Poznan – AS Iustum

15:10-15:45 – Bíbortógás Fenevadak – Vaskapu Jam-Jam

15:45-16:20 – Budapest Rangers – Smasszer United

16:20-16:55 – Just4Fun - SPQR

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Atlétika
13 perce

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
21 perce

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
21 perce

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
25 perce

Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
32 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold 18. omniumban

Kerékpár
51 perce

Női röplabda MK: elődöntős a Nyíregyháza és a Békéscsaba

Röplabda
58 perce

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik