Párbajhőseink – Deák Zsigmond jegyzete

KEVÉS IDEGŐRLŐBB SPORTÁG létezik a vívásnál, a küzdőtéren belül és kívül folyamatosan tapintható a feszültség. Elárulom, ha nem a helyszínen izgulok – mert azért mégsem illik elbújni a csarnok vécéjébe –, hanem, mondjuk, a tévé előtt, akkor egészségvédelmi okokból, a szívszélhűdés elkerülése végett kapcsolgatok ide-oda: természetfilm, pást, híradó, pást, főzőműsor, pást… Legutóbb viszont kivételt tettem, péntek reggel megfogadtam, megacélozom magam, lecövekelek és végignézem a magyar férfi párbajtőrcsapat összes párizsi asszóját. Egyrészt azért, mert ez a „legigazságosabb” szakág, korlátozottabb a bírói machináció lehetősége, mint kardban, és nincs érvénytelen felület, mint tőrben, másrészt azért, mert valamit megéreztem.

No nem pontosan azt, ami történt: 45:30-as kaszabolás a negyeddöntőben és az elődöntőben egyaránt! Pedig a kazah és főképp a közönség által is támogatott házigazda, világranglista-vezető francia gárda sem kerti törpék, sokkal inkább kipróbált klasszisok gyülekezete, ehhez képest még inkább felfoghatatlan volt a hihetetlen különbség. Oké, Siklósi Gergely és Koch Máté egyéni világbajnok, Andrásfi Tibor pedig friss olimpiai negyedik, mégis, ilyen mértékű dominancia ezen a szinten több mint extrém. Őszintén szólva jómagam azzal számoltam, az itteni egyéni utáni némi hiányérzet az egészséges csapatszellemmel párosulva a szokásosnál is jobban összekovácsolja honfitársainkat. De hogy ennyire? S azon kaptam magam, hogy a körmöm rágása helyett hátradőlve figyelem az ötkarikás eseményeket, mint ebben a sportágban talán csak egyszer, Szabó Bence ihletett, 1992-es barcelonai döntője alatt kard egyéniben. Na jó, Szilágyi Áron diadalmas fináléi szintén tükörsimán alakultak…

Az már tényleg utópisztikusnak tűnt, hogy férfi párbajtőrözőink az utolsó csatában a címvédő japánokat is ilyen lazán leszúrják. Ne feledjük, legutóbb kereken két évtizede, 2004-ben vívtak ötkarikás döntőt a mieink, s akkor született meg 1956 és 1992 után a harmadik magyar ezüstérem ebben a műfajban. Aranyból is három került eddig a tarsolyba (1964, ’68, ’72), az volt tehát a nagy kérdés, melyikből lesz meg most a negyedik. Nos, utóbbiból! Ez egy „picit” izgalmasabb volt, mint az előzőek, noha a rivális egyetlenegyszer vezetett (0:1), s el ne feledjük, a nagyszerűen beugró Nagy Dávid is kivette a részét belőle. Szó szerint aranytus döntött 25:25 után, Siklósi vitte be az egyéni olimpiai bajnok Kano Kokinak. Amit most mutattak a fiúk, annak alapján nem kell ötvenkét évet várni a következő diadalra.

És én sem kaptam szívszélhűdést.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!