Serie A: fordulatos volt CR első bajnokija a Juventusszal

Vágólapra másolva!
2018.08.18. 19:56
null
Cristiano Ronaldo nem bírt Stefano Sorrentinóval, a Chievo kapusával, akit ütközésük után le kellett cserélni (Fotó: AFP)
Korán vezetést szerzett, majd hátrányba került a Juventus a Chievo vendégeként a Serie A 2018–2019-es idényének nyitó mérkőzésén, Cristiano Ronaldo első olasz bajnokiján, de a végén sikerült a maga javára fordítania a találkozót.

Mesésen indult Cristiano Ronaldo első Serie A-mérkőzése, hiszen Sami Khedira góljával már a harmadik percben vezetést szerzett a Juventus a Chievo vendégeként Veronában. A világbajnok németnek Giorgio Chiellini, a „zebrák" új csapatkapitánya (Gianluigi Buffon távozása után örökölte meg a szalagot) tette le a labdát fejjel, miután az össze-vissza pattogott a sárga mezesek tizenhatosán belül.

A Juventus nagy lendülete húsz percig tartott, 84 százalékban birtokolta a labdát, s egyszer C. Ronaldo is megcélozta a kaput, de nem találta el. A félidő második felére enyhült a vendégek nyomása, viszont a 38. percben a semmiből jött a hazai egyenlítés Mariusz Stepinski fejeséből.

Cristiano Ronaldo megismerkedett az olasz élvonal kemény oldalával, a Chievo védői között alig-alig kapott labdát, s amikor egy-egy beadás éppen felé tartott, a társak rúgták vagy fejelték el előle nagy igyekezetükben. Az 55. percben a Chievo fordított, s akárcsak az első hazai gólban, ebben is nagy szerepet játszott Emanuele Giaccherini. A gólpassza után ezúttal őt vitte földre Joao Cancelo, majd sértettként értékesítette a büntetőt.

A Juvénak küzdenie kellett a pontszerzésért, s az utolsó fél órában mindent meg is tett érte. A társak egyre többször találták meg a labdával Cristiano Ronaldót, de Stefano Sorrentino kapus állta a sarat. A 75. percben azonban Leonardo Bonucci révén egyenlített a Juventus, Filippo Bernardeschi passza után fejelt a kapuba – a Milantól visszaszerzett védőnek nagyon kellett a gól, hiszen a meccs elején kifütyülték a torinóiak szurkolói.

A 86. percben újabb gólt szerzett a Juventus, ám hiába jelezte a gólvonal-technológia, hogy Mario Mandzukic fejese után a labda áthaladt a gólvonalon, a videobírós visszanézést követően a Sorrentinóval ütköző C. Ronaldót szabálytalannak találták, és érvénytelenítették a találatot. Sorrentinót le is kellett cserélni.

A végén mégis örülhetett a Juventus, hiszen Filippo Bernardeschi révén betalált a Sorrentinót váltó Andrea Seculin kapujába.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Chievo–Juventus 2–3
(Stepinski 38., Giaccherini 56. – 11-esből, ill. Khedira 3., Bonucci 75., Bernardeschi 93.)

KÉSŐBB
Lazio–Napoli 1–2 (Immobile 25., ill. Milik 45+2., Insigne 59.)

Vasárnap
18.00: Torino–Roma (Tv: Digi Sport1)
20.30: Bologna–SPAL
20.30: Empoli–Cagliari
20.30: Parma–Udinese
20.30: Sassuolo–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
Hétfő
20.30: Atalanta–Frosinone
Szeptember 19.
Sampdoria–Fiorentina
Október 31.
Milan–Genoa

Legfrissebb hírek

Igor Tudorral hosszabbított a Juventus – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 17:45

Serie A: egymást válthatják a korábbi Milan-csatárok az újonc Pisa kispadján

Olasz labdarúgás
2025.06.13. 15:50

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Claudio Ranieri igent mondott az olasz válogatott hívására – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 13:06

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56
Ezek is érdekelhetik