Christian Vieri bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2009.10.22. 16:18
Címkék
Bejelentette visszavonulását az egykori olasz válogatott futballista, Christian Vieri. A 36 esztendős csatár legutóbb az Atalantában szerepelt, de nyár óta nem volt szerződésben egyetlen klubbal sem.

 

Vieri befejezte (Fotó: Action Images, archív)
Vieri befejezte (Fotó: Action Images, archív)

Végleg szögre akasztotta cipőjét Christian Vieri. Az aktív pályafutása során több csapatban is megforduló csatárnak nyár óta nincs csapata, végleges elhatározásra azonban most jutott.

Vieri pályafutása első felében igazi vándormadárnak számított, kis túlzással megfordult minden második olasz csapatban. Az 1991 és 1999 közötti időszakban tartozott a Torino, a Pisa, a Ravenna, a Venezia, az Atalanta, a Juventus, a spanyol Atlético Madrid és a Lazio kötelékéhez is.

1999-ben azonban „otthonra talált" Milánó fekete-kék részében, előéletét ismerve szinte hihetetlen, de hat éven át szolgálta az Intert. Aztán „persze" az ősi rivális AC Milan volt pályafutásának következő állomása.

A Bobo becenévre hallgató játékos 2006 után a Monacóban, az Atalantában, a Fiorentinában és ismét az Atalantában szerepelt, ezután jelentette be visszavonulását.

Vieri – aki 49-szer szerepelt az olasz válogatottban, ezen meccsek alkalmával 23 gólt szerzett – nagy szenvedélye a pókerezés, nagy valószínűleg a zöld gyep helyett, a zöld asztalnál láthatjuk majd többet a jövőben a gyakorlatilag már profi (kártya)játékosnak számító exfutballistát.

VIERI LEGSZEBB GÓLJAI VIDEÓN
 

 

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
6 perce

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
23 perce

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
25 perce

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
31 perce

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
32 perce

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
32 perce

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
36 perce

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
56 perce
Ezek is érdekelhetik