David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

A szeptember 20-21-én megtartott Red Bull Showrun autós és motoros parádé legismertebb sztárvendége David Coulthard volt, akivel a hétvége során a szerencsés kilátogatók találkozhattak a Puskás Aréna szoborparkjában megrendezett eseményen, vasárnap pedig ő is volán mögé ült – egy RB7-essel bemutatózott, amely 2011-ben konstruktőri, valamint Sebastian Vettel révén egyéni világbajnok autóvá vált. A Formula–1-ben 1994 és 2008 között 15 idényen át szereplő, 13 futamot megnyerő skót versenyzőtől szombaton az újságírók is tehettek fel kérdéseket.

A 2025-ös idény egyik kiemelt témája, hogy a McLaren, amely mindkét pontvadászatban toronymagas esélyes, a korábban megszokottaktól eltérően nem jelölt ki első számú versenyzőt, hanem egyenlő feltételeket igyekszik Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak. Ennek egy érdekes jelenetét adta a két héttel ezelőtti Olasz Nagydíj – a futam hajrájában a csapat elrontotta az addig második Norris kerékcseréjét, majd megkérték az emiatt elé kerülő Piastrit, hogy cseréljenek helyet, az ausztrál pedig eleget is tett a kérésnek. Megkérdeztük Coulthardtól, szerinte valóban megteremthető-e az egyenlőség csapaton belül, és mik az ő tapasztalatai, amikor 1997 és 2001 között Mika Häkkinen volt a csapattársa a bajnoki címért küzdő McLaren-Mercedesnél.

„Érdekes módon nemrég szóba került ez Mika és köztem, ugyanis hamarosan közösen veszünk részt egy eseményen Nagy-Britanniában, és beszéltünk a köztünk kialakult csapatutasításokról is – válaszolta a skót. Az 1997-es Európa és az 1998-as Ausztrál Nagydíjon is megesett, hogy a McLaren arra kérte Coulthardot, engedje el Häkkinent. – Az ilyen döntések hozzátartoznak a sportághoz, megtörtént már a McLarennél, a Ferrarinál, és a Red Bullnál is, amikor a 2013-as Maláj Nagydíjon Mark Webber és Sebastian Vettel legalábbis nem emlékezett pontosan a korábban megbeszéltekre. A tekintetben jót tesz a sportnak, hogy beszélnek róla, valaki egyetért a csapatutasításokkal, valaki nem, és mindenki ragaszkodik a véleményéhez. Most már kívülállóként azt gondolom, az egyenlő feltételeket az azonos technikával meg lehet teremteni, de a sport nem mindig igazságos, ahogy az élet sem, ha az lenne, nem lenne szegénység, vagy háború. A sportban többnyire a legjobb nyer, de nem mindig, néha az jut a csúcsra, aki az adandó lehetőséget a legjobban kihasználja. Amikor Lando dobogóra állt Monzában, nem őt fütyülték ki a rajongók, hanem a szituációt, mert úgy érezték, manipulálták a versenyt, miközben ez a döntés teljesen szabályos volt a csapattól. A történelem ismétli magát, és ilyenkor a néző, aki pénzt fizetett az élményért, joggal lehet kissé csalódott – olyan ez, mintha a kedvenc együttesed nem játszaná el a legnagyobb slágereit. Boldog vagy, mert láthattad őket, de mégis marad hiányérzeted.” 

Hogy szerinte melyik lehet a hatékonyabb a világbajnoki cím megszerzéséhez, a versenyzők egyenlőként kezelése, vagy pedig egyikőjük kijelölése első számúként, így felelt: „Sosem nyertem világbajnokságot, úgyhogy erről nem tudok beszélni. De a viccet félretéve, a rajongóknak az lenne a legjobb, ha két Max Verstappen lenne egy csapatnál: el tudja képzelni, az mit teremtene? A csapatok mindig a két lehető legjobb versenyző megszerzésére törekednek, de legtöbbször az adott generáció legtehetségesebb versenyzői más és más csapatoknál kötnek ki, így kialakul, hogy a csapattárs, bárki is legyen, a támogatói szerepbe kényszerül.”

A beszélgetés során szóba került: a nagy médiafigyelem, a sportág jobb elérhetősége miatt veszített-e a varázsából a Formula–1. „A sportág továbbra is növekszik. Hagyományosan népszerűek voltunk Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában, de Észak-Amerikában valahogy nem váltunk azzá. Ez a Netflix és a három amerikai nagydíj hatására egy csapásra megváltozott. A nézőközönség fiatalodott, negyven százalékuk harmincöt év alatti, a fiatal nők is egyre inkább bevonódnak – amit abszolút megértek, ha a versenyzőkre tekintek, jó vágásúak, sikeresek. És a különböző felületeknek hála sok mindent meg lehet róluk tudni. Ha valamiből veszített a sportág, az inkább a titokzatossága: mint a hatvanas évek filmsztárjai, akiket csak a vásznon lehetett látni, manapság már azt is látjuk, hová mennek nyaralni, és a versenyzőkkel is így van ez. De így sem ismerik meg őket igazán, ahhoz közös időtöltés kellene, az pedig keveseknek adatik meg, vagyis a kíváncsiság fennmarad. Ami engem illet, gyerekként imádtam volna, ha ilyen sok helyen követhettem volna a Formula–1-et, a mi időnkben ott volt a televízió, meg a magazin, amit két nappal a futam után lehetett megvenni.”

Felvetődött Lewis Hamilton küzdelme a Ferrarinál, és az őt körülvevő spekulációk: vajon nem lenne-e érdemes visszavonulnia – valamint, hogy maga Coulthard hogyan birkózott meg ezzel a kérdéssel. „Egészen az utolsó idényemig azt éreztem, fizikailag egyre jobb formában vagyok, miközben tapasztaltabbá váltam. Amikor a Red Bull-hoz kerültem 2005-ben, Christian Horner és Adrian Newey érkezésével éreztem, hogy nemcsak egy versenyző vagyok, hanem egy gépezet fontos alkotóeleme. Az utolsó idényemben viszont már nem éreztem a fejlődést, ekkor ültem le a csapattal, és beszéltem meg velük, hogy szeretném abbahagyni. Jött Sebastian Vettel, első barcelonai tesztjén jól teljesített. Talán azért vagyok még ilyen jó viszonyban a Red Bull-lal, mert nem vártam meg, hogy ők mondják: itt az idő távozni. Tizenöt idényen át versenyeztem, nem én vagyok a legjobb a sportág történetében, de nem is a legrosszabb. Elégedett vagyok, ahol elhelyezkedem. Lewisszal kapcsolatban úgy gondolom, már néhány éve nincs csúcsformában, az alapján, hogy már nem olyan erős a csapattársaihoz képest, korábban George Russellhez vagy most Charles Leclerc-hez képest, mint korábban. A Ferrarinál új közeget, kultúrát kell megszoknia. Nem gondolom, hogy már nem nyer több futamot, de a negyvenévesen visszatérő Michael Schumacher sem tudta úgy túlszárnyalni Nico Rosberget, mint a régebbi csapattársait. A végső döntést neki kell meghozni. Igazán sikeres pályafutás az övé, és lehet, sokan most azt mondanák, nincs jogom véleményt mondani az eredményeimet tekintve. De ez nem azon múlik, hogy kinek hány világbajnoki címe van, hanem azon, hogy én is voltam versenyző, láttam belülről ezt a világot, tudom, mikor kell abbahagyni. A népszerű versenyzőknél ez azért is érdekes kérdés, mert ha sokáig húzzák a visszavonulást, lehet, hogy a közönség nem tapsolni fog a távozásakor, hanem azt mondja, »hála Istennek«.”

Coulthard azt is elmondta, az évad eddigi legkiemelkedőbb története szerinte Max Verstappen küzdeni akarása frusztráló idénye ellenére, a rá legjobb benyomást tévő újoncok Isack Hadjar, Gabriel Bortoleto és Oliver Bearman.