Gullit: A Milannak nem mondanék nemet

Vágólapra másolva!
2012.09.13. 22:50
null
Ruud Gullit nem tudna nemet mondani az AC Milannak (Fotó: Action Images)
Címkék
Ruud Gullit elmondása szerint örömmel térne vissza korábbi sikerei színhelyére, az AC Milanhoz.

 

Az 50 éves Gullit 1987 és 1993 között, majd az 1994–1995-ös idényben szerepelt a piros-feketéknél, ahol két Bajnokcsapatok Európa Kupáját, két Európai Szuperkupát, két Interkontinentális Kupa-címet, három bajnoki címet, egy Olasz Kupát nyert az 1987-es év aranylabdása.

Az 1988-ban Európa-bajnoki címet szerző 66-szoros holland válogatott játékos vezetőedzőként a Chelsea, a Newcastle United, a Feyenoord, a Los Angeles Galaxy és a Tyerek Groznij együttesét irányította korábban, de elmondása szerint nem tudna nemet mondani egy milánói ajánlatra.

„Karrierem legszebb éveit a piros-feketéknél töltöttem – nyilatkozta Gullit, miután megérkezett Milánóba a Bajnokok Ligája-trófea olaszországi körutazásának nagyköveteként. – Megtiszteltetés lenne, ha egyszer engem hívnának a kispadra. Hogyan mondhatnék nemet egy ilyen fontos klubnak?”

Gullit ugyanakkor nem aggódik korábbi klubja jövője miatt: „Sosem tudhatod, mit hoz a jövő, bár a klub jó kezekben van jelenleg” – utalt Massimiliano Allegri jó munkájára a holland.

„Amikor a Linate repülőtéren leszálltam, eszembe jutott minden alkalom, amikor a Milannal az elitsorozat mérkőzéseire indultunk. Bár már több évtized eltelt, de számomra olyan, mintha csak egy éve lett volna.”

A holland kedves emlékei között megjelentek a piros-feketék sapkái, amelyek az ő ikonikus raszta hajzatát voltak hivatottak megeleveníteni.

„Levágattam, mert úgy gondoltam, hogy életem egyik szakaszának ez a helyes lezárása, hogy aztán kezdhessek egy újat. Mindig öröm újra látni ezeket a sapkákat.”

Legfrissebb hírek

Korábbi szlovák válogatott labdarúgót igazolt a KFC Komárom

Minden más foci
1 perce

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
33 perce

Darts: hatalmas siker, újra lesz magyar játékos a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
38 perce

Az edzőváltás is kellett a stílusosan futballozó újonc Nyíregyháza bennmaradásához

Labdarúgó NB I
40 perce

Négy magyarral kezdődött el a budapesti cselgáncs-vb ötödik napja

Egyéb egyéni
41 perce

Klub-vb: bemutatkozó meccsén máris csapata vezére volt Jorginho

Klub-vb
56 perce

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik