Juventus: A fogadási csalás reklámjává váltam - Conte

2012.08.23. 17:06
Címkék
Antonio Conte, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus vezetőedzője rendkívüli sajtótájékoztatót tartott csütörtökön, hogy tisztázza a fogadási csalások során felvetődő gyanúkat. Mint ismert, a torinóiak szakvezetőjét 10 hónapra eltiltották, mivel nem jelezte, hogy még a Siena edzőjeként tudomása volt egy mérkőzés befolyásolásáról.

„Mindig tiszteletben tartottam a szabályokat a pályán és azon kívül is. Az egész ügy során megfelelő viselkedést tanúsítottam – kezdte Antonio Conte. – A tegnapi nap volt a hab a tortán. Teljesen megdöbbentett, amit az egyik bíró mondott, akinek ráadásul a papírokkal kellett volna foglalkoznia. Helyesen cselekedtem, annak ellenére, hogy súlyos igazságtalanságokat kellett elviselnem. Most tisztázni szeretnék néhány dolgot. Soha életemben nem fogadtam, most mégis a botrány reklámjává váltam."Antonio Conte. – A tegnapi nap volt a hab a tortán. Teljesen megdöbbentett, amit az egyik bíró mondott, akinek ráadásul a papírokkal kellett volna foglalkoznia. Helyesen cselekedtem, annak ellenére, hogy súlyos igazságtalanságokat kellett elviselnem. Most tisztázni szeretnék néhány dolgot. Soha életemben nem fogadtam, most mégis a botrány reklámjává váltam."

Conte a vádlottak padjára került, miután azzal vádolták, hogy jogsértést követett el Filippo Carobbióval, korábbi játékosával.

„Elítélték Pippo Carobbiót, akit a legjobb barátomnak és megbízható személynek állítottak be, miközben a szövetségi ügyész engem nem tekintett hitelesnek – folytatta a Juventus trénere. – A szövetségi ügyész szavai dermesztőek voltak. Felháborító dolgok történtek, tönkretették a hitelességemet az öltözőben. Azok, akik ismernek, tudják, milyen ember Antonio Conte. A pályán szeretem megnyerni a meccseket."

„Abszurd ez az egész, mindenkinek meg kell értenie, hogy mi történt velem. Félek vitatkozni néhány játékosommal. Ha valakit felküldök a lelátóra, ilyen dolgok történhetnek. Mit tehetek? Vigyek magammal egy kamerát, ami rögzíti minden lépésemet? Ez most már bárkivel megtörténhet. Ma velem történt meg, holnap valamelyik kollégámmal vagy játékosommal eshet meg. Az embereknek ki kell nyitniuk a szemüket, és ki kell húzniuk a fejüket a homokból" – zárta le mondandóját Conte.

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
1 perce

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
37 perce

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
1 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
1 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2 órája

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
8 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
9 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
9 órája