A Roma a 90. percben lőtt büntetővel győzte le a Leccét

2011.03.04. 22:53
null
Vucsinics bátor megindulása és váratlan megoldása<br />előnyhöz juttatta a Romát (Fotó: Action Images)
Címkék
Az élvonalbeli olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában az AS Roma döntetlen szagú mérkőzésen jutott három ponthoz, miután a 90. percben David Pizarro értékesítette a Gianni Munari kezezése miatt megítélt büntetőt.

Színtelen-szagtalan első félórát hozott a találkozó, mígnem a 32. percben egy előrevágott labdával Mirko Vucsinics indult meg a hazai kapu felé. Már a tizenhatoson belül járt, három védő zárta körbe – de egyikük sem lépett ki rá –, amikor a montenegrói légiós váratlanul, szinte a fű alatt kilőtte a kapu bal alsó sarkát. (0–1)

A szünetig hátralévő időben a gólelőnyhöz jutó Roma akarata érvényesült, de újabb találatot már nem szereztek a fővárosiak.

Döntően a második félidőben nőtt meg az iram, bár a színvonalra inkább a küzdelmes, mintsem a látványos jelzőt kell használni. A Roma próbálta tartani a labdát, a vendégek biztonsági játékra rendezkedtek be, ehhez azonban nem asszisztáltak a házigazdák, akik kemény, határozott belépők sorával próbálták elvenni a fővárosiak kedvét és a náluk lévő labdát.

Egy idő után fel is tudták őrölni a rómaiak ellenállását, így egycsapásra gólveszélyesbe mentek át a házigazdák. A Lecce több alkalommal is gólt szerezhetett volna – lényegében Doni tartotta a vendégek előnyét –, ám az egyenlítés csak a 75. percben jött össze. Akkor egy jobb oldali beadást látványos mozdulattal, a kapunak féloldalt állva az uruguayi Guillermo Giacomazzi csúsztatott a kapu jobb felső sarkába. A nagy évben érkező labdára vetődő Doninak nem sok, lényegében semmi esélye nem volt a hárításra. (1–1)

A hajrában újfent erőre kapott a Roma, de közben a Lecce előtt is adódott lehetőség, így igencsak kinézett egy döntetlen, ám érkezett Munari, pontosabban az ő, fejesbe belekapó keze, ami döntően változtatott mindenen. A 90. percben elvégzett büntetőből Pizarro a kapu bal oldalába helyezte a labdát. (1–2)

A Roma tizenharmadik győzelmét aratta, tizenötödik idegenbeli fellépésén az ötödiket. A Lecce tizennegyedszer kapott ki, tizennegyedik hazai fellépésén ötödször.

A fővárosi csapat élére február végén kinevezett vezetőedző, Vincenzo Montella harmadik mérkőzésén is megőrizte veretlenségét.

LECCE–ROMA 1–2
SERIE A
28. FORDULÓ
Lecce–Roma 1–2 (Giacomazzi 75., ill. Vucsinics 32., Pizarro 90. – 11-esből)
AZ ÁLLÁS
1. Milan 27 17 7 3 49–20 +29 58
2. Internazionale 27 16 5 6 49–29 +20 53
3. Napoli 27 16 4 7 41–25 +16 52
4. Lazio 27 14 6 7 33–23 +10 48
5. Udinese 27 14 5 8 49–30 +19 47
6. Roma 28 13 7 8 43–39 +4 46
7. Juventus 27 11 8 8 41–34 +7 41
8. Palermo 27 12 4 11 44–43 +1 40
9. Cagliari 27 11 5 11 33–28 +5 38
10. Genoa 27 9 8 10 25–27 –2 35
11. Bologna 27 10 8 9 29–34 –5 35
12. Fiorentina 27 8 10 9 29–29 0 34
13. Chievo 27 7 10 10 28–30 –2 31
14. Sampdoria 27 7 10 10 23–29 –6 31
15. Catania 27 7 8 12 24–35 –11 29
16. Lecce 28 7 7 14 31–50 –19 28
17. Parma 27 6 10 11 27–38 –11 28
18. Cesena 27 6 7 14 20–36 –16 25
19. Brescia 27 6 6 15 22–35 –13 24
20. Bari 27 3 7 17 15–41 –26 16
Legfrissebb hírek

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
11 perce

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
23 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
25 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
44 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
56 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
1 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája