Megvan az első sikere a bajnoki címvédőnek az új szezonban

Vágólapra másolva!
2007.09.01. 22:51
Címkék
Kétgólos győzelmet aratott az Internazionale az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) az Empoli ellen. A tavalyi bajnok sikerét ezúttal Zlatan Ibrahimovic szállította, aki mindkét találatot szerezte a 2-0-s végeredménnyel zárult találkozón.
Ibrahimovic ellenálhatatlan volt az Empoli ellen
Reuters
Ibrahimovic ellenálhatatlan volt az Empoli ellen
Ibrahimovic ellenálhatatlan volt az Empoli ellen
Reuters
Ibrahimovic ellenálhatatlan volt az Empoli ellen

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Azt nem lehet mondani, hogy az Internek égető szüksége lett volna a három pontra az Empoli ellen, ám a gyenge idénykezdet (hazai pályán döntetlen az Udinese ellen) után a győzelem nem csak a kritikusokat hallgattatta volna el, hanem a fekete-kék szurkolók is nyugodtabban várhatták volna a bajnokság folytatását.

Nos, végül az Inter meggyőző teljesítményt nyújtva kétgólos győzelmet aratott a lelkesen játszó Empoli ellen.

Az első találatra nem kellett sokat várni a Castellaniba kilátogató szurkolóknak. Persze a stadionban helyet foglalók túlnyomó többsége jobban örült volna, ha a 14. percben elmarad ez a - hazai szurkolókat letargiába sújtó - momentum. Ibrahimovic ekkor villant először a mérkőzésen, és gólra váltotta Maicon hosszú indítását. A bosnyák származású svéd csatár éles szögből pörgette Balli lábai között a kapuba a labdát. (0-1)

A folytatásban higgadtan játszott a Marco Materazzit sérülés, míg Julio Cesart eltíltás miatt nélkülöző milánói csapat. A tavaly remek idényt futó Empoli pedig nem tudott igazán nagy veszélyt teremteni az ezúttal a kezdőcsapatban helyet kapó Francesco Toldo kapuja előtt.

Ha a kapuban nem is volt Cesar, az Inter középpályájára jutott egy. Ennek pedig mérkőzést befolyásoló következménye lett. A találkozó utolsó szakaszában ugyanis mindent egy lapra feltéve támadott a hazai csapat, ám a nagyobb tudású Inter-játékosok egy remek kontra végén eldöntötték a három pont sorsát. Figo-Cesar-Ibrahimovic volt a labda útja, a svéd gólvágó pedig a tizenhatoson belülről higgadtan passzolt a hazai kapuba. (0-2)

Az első fordulóban elért hazai döntetlen után javított a tavalyi bajnok. Az Inter négy megszerzett pontjával, ha nem is kiváló, ám minden optimizmusra okot adó idényrajtot vett az idei olasz pontvadászatban.

SERIE A

2. FORDULÓ
EMPOLI-INTERNAZIONALE 0-2
Gólszerző: Ibrahimovics 14., 83.
A bajnokság állása:
1. Internazionale 2 1 1 - 3-1 +2 4
2. Juventus 1 1 - - 5-1 +4 3
3. Milan 1 1 - - 3-0 +3 3
4. Fiorentina 1 1 - - 3-1 +2 3
5. Cagliari 1 1 - - 2-0 +2 3
5. Roma 1 1 - - 2-0 +2 3
7. Sampdoria 1 1 - - 2-1 +1 3
8. Catania 1 - 1 - 2-2 0 1
8. Lazio 1 - 1 - 2-2 0 1
8. Parma 1 - 1 - 2-2 0 1
8. Torino 1 - 1 - 2-2 0 1
12. Atalanta 1 - 1 - 1-1 0 1
12. Reggina 1 - 1 - 1-1 0 1
14. Udinese 1 - 1 - 1-1 0 1
15. Siena 1 - - 1 1-2 -1 0
16. Napoli 1 - - 1 0-2 -2 0
16. Palermo 1 - - 1 0-2 -2 0
18. Genoa 1 - - 1 0-3 -3 0
19. Empoli 2 - - 2 1-5 -4 0
19. Livorno 1 - - 1 1-5 -4 0
Legfrissebb hírek

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
5 perce

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
26 perce

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
46 perce

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
1 órája

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
1 órája

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
2 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik