Alessandro Del Piero megerősítette: mindenképpen marad Torinóban

2007.08.15. 10:38
Címkék
A San Siróban rendezett Tim Kupa után Alessandro Del Piero beszélt Alessio Seccóval, a Juventus sportigazgatójával, és megnyugtatta: bár új szerződésének megtárgyalása még folyamatban van, továbbra is a torinói klubnál képzeli el jövőjét. A játékos mára a Juventus egyik ikonja lett, a csapat szinte elképzelhetetlen lenne nélküle.
Alessandro Del Piero ma már jelképe a Juventusnak
Alessandro Del Piero ma már jelképe a Juventusnak
Alessandro Del Piero ma már jelképe a Juventusnak
Alessandro Del Piero ma már jelképe a Juventusnak
A játékos új szerződés már egy ideje téma az észak-olasz városban, és nem kevés aggodalomra adott okot a szurkolók számára, hogy csak nem akart megszületni az új kontraktus.

„A szurkolóknak nincs miért aggódniuk – nyilatkozta ma az üggyel kapcsolatban Secco. – Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megegyezünk Alessandróval.”

„Az első megbeszélés alkalmával minden esetben szinte kizárt a megegyezés – folytatta. – Könnyen lehet, hogy ezúttal se második, se a harmadik nekifutásra nem sikerül megegyeznünk a támadóval.”

„Előbb-utóbb azonban erre is sor kerül, hiszen a Juventus célja, hogy megtartsa Del Pierót.”

Gianluigi Buffon, a zebramezesek kapusa szintén abbéli reményét fejezte ki, hogy a rutinos focista a csapatnál marad.

„Alessandro mára a csapatunk szimbóluma lett, és a pletykák ellenére nem hiszem, hogy komolyan megfordult volna a fejében a távozás gondolata” – szögezte le magabiztosan a portás.

Amikor a Tim Kupát követően az újságírók magát az érintettet faggatták az üggyel kapcsolatban, csak mosolygott, és anélkül, hogy akár csak egy kérdésre is válaszolt volna, az öltözőbe ment.
Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos kilátogatott a sznúker-világbajnokságra

Angol labdarúgás
19 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
52 perce

A női ifjúsági BL négyes döntőjébe jutó három magyar csapat edzői voltak a Szabaddobás podcast vendégei

Kézilabda
52 perce

Heti program: BL- és El-elődöntő, hétvégén NB I és F1

Bajnokok Ligája
55 perce

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
57 perce

Vízilabda: Moldisz Milán jár a legtöbb gólnál az ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
1 órája

Légióskörkép: Kovács-gól két országban, Gazdag is betalált és egy elismerés Angliából

Légiósok
1 órája

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik