Feczesin Róbert és Vass Ádám harca a kezdőcsapatba kerülésért

2007.07.23. 21:21
Címkék
Olaszország „legmagyarabb” klubja, a Feczesin Róbertet és Vass Ádámot is foglalkoztató Serie B-s Brescia múlt hét szerda óta három mérkőzést is játszott valdaorai edzőtáborában – a két légiós számára biztató jel, hogy Serse Cosmi vezetőedző rendre a kezdők közé nevezte őket.
Serse Cosmival senki nem mer feleselni a Brescia játékosai közül
Serse Cosmival senki nem mer feleselni a Brescia játékosai közül
Serse Cosmival senki nem mer feleselni a Brescia játékosai közül
Serse Cosmival senki nem mer feleselni a Brescia játékosai közül

Noha három edzőmérkőzésből még nagy kockázat lenne messzemenő következtetéseket levonni, a Brescia két magyar futballistája, Feczesin Róbert és Vass Ádám számára mindenképpen pozitív jelzés, hogy a gárda eddigi felkészülési találkozóin általában a kezdők között kaptak helyet.

A szerdán, szombaton és vasárnap megvívott, helyi kiscsapatok elleni összecsapások közül egyedül a legutóbbit kellett kihagynia egyiküknek, az előző napon combsérülést szenvedő Vass Ádámnak.

Emellett az is bizakodásra adhat okot, hogy a klub sportigazgatója, Gianluca Nani elégedettségének adott hangot a két új igazolással kapcsolatban, mint mondta, Feczesin Róbert és Vass Ádám hozzáállásával nincsen probléma, ugyanakkor erőnlétileg mindketten némi lemaradással küzdenek.

A témával kapcsolatos teljes cikket a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják.
Legfrissebb hírek

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
31 perce

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
1 órája

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
8 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
8 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik