A nagyszerű formában játszó Seedorf régi borhoz hasonlítja magát

2007.05.17. 15:10
Címkék
Az AC Milan középpályása, Calrence Seedorf a Liverpool elleni Bajnokok Ligája döntő előtt azt nyilatkozta: úgy gondolja, hogy mostanában jobban játszik, mit valaha. Nagyra tartja az angol futballt, még sincs hiányérzete amiatt, hogy nem játszott egy szigetországi klubban sem.
A holland középpályás eddig az egyetlen futballista, aki három különböző csapattal is megnyerte a Bajnokok Ligáját: 1995-ben az Ajax Amsterdam, 1998-ban a Real Madrid és 2003-ban az AC Milan csapatával.

„Sokan egy régi borhoz hasonlítanak – nyilatkozta a 31 éves klasszis. – Fontos, hogy minden évben javítani tudok saját magamon és a játékomon. Ha nem így lenne, akkor nem tudom, szükség lenne-e még a játékomra ilyen magas szinten.”

„Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy része lehetek egy olyan rendszernek, amely szinte rá van kényszerítve a sikerre.”

Seedorf fantasztikus és nem kevésbé fontos gólt szerzett a Manchester United ellen, így a Milan előtt megnyílt az út a BL fináléjába.

A holland nem először játszik angol csapatokkal nemzetközi kupaporondon, de ő maga - számos honfitársától eltérően - még sohasem játszott a szigetországban.

A játékos csapattársa, a brazil Kaká korábban azt nyilatkozta a Liverpoolról, hogy leginkább a hosszúpasszos játékot részesíti előnyben.

Seedorf a kézenfekvő kérdésre azt felelte, hogy nem maga az angol játékstílus tartotta távol őt Angliától.

„Mintegy tizenkét évvel ezelőtt a Real Madrid mellett lehetőségem lett volna a Manchester Unitedhez illetve az Arsenalhoz szerződni. Én a legelsőt választottam, de ennek semmi különösebb oka nincs” - mondta ezzel kapcsolatban a játékos.

Seedorf bevallottan Milánóban, az AC Milannál szeretné befejezni pályafutását. És sohasem bánta meg, hogy egyszer sem szerződött Angliába, amikor lehetősége adódott rá.

„Anglia nagyszerű ország, nagyon erős bajnoksággal, a futballt pedig fantasztikus légkör veszi körül. Azonban el kell fogadni, hogy nem lehet ennyi mindent kipróbálni” – fejezte be nyilatkozatát a 81-szeres holland válogatott futballista.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
33 perce

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
38 perce

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
1 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik