Ronaldo volt csapata ellen bizonyíthatja kivételes képességeit

Vágólapra másolva!
2007.03.11. 00:00
Címkék
Szuperrangadót rendeznek az olasz bajnokság 27. fordulójában Milánóban. A San Siróban vasárnap délután egymásnak feszül a két olasz óriás, az Internazionale és a Milan.
Materazzinak a tüdejét is ki kell köpnie a mérkőzésen, ha csapatát sikerre akarja vezetni
Materazzinak a tüdejét is ki kell köpnie a mérkőzésen, ha csapatát sikerre akarja vezetni
Materazzinak a tüdejét is ki kell köpnie a mérkőzésen, ha csapatát sikerre akarja vezetni
Materazzinak a tüdejét is ki kell köpnie a mérkőzésen, ha csapatát sikerre akarja vezetni

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető kék-feketék jelen pillanatban 30 ponttal előzik meg városi riválisukat, de természetesen az összecsapás a nagy különbség ellenére sem tekinthető lefutottnak.

Annál is inkább, mert Carlo Ancelotti legénysége számára elérhető közelségbe került a negyedig hely, és ezzel a Bajnokok Ligája-indulás lehetősége. Persze ezt a legrangosabb európai kupasorozat idei megnyerésével is elérhetik a piros-feketék.

Ez viszont lehetetlen küldetés Manciniék számára, miután a Valencia ellen alulmaradtak a nyolcaddöntőben. A bajnokságban ellenben szárnyalnak. A hihetetlennek tűnő 17 meccses győzelmi szériájuk ugyan az Udinese ellen megszakadt, ám 16 pontos előnyük a „legföbb” rivális Roma előtt feljogosítja őket, hogy az elkövetkező meccseken minden komolyabb idegeskedés nélkül futballozhassanak.

Ám ezt egy mérkőzésen, a Milan ellen biztos nem tehetik meg.

A két csapat legutóbbi találkozója szenzációs küzdelmet, és gólgazdag mérkőzést hozott. A tavaly októberi bajnokin az Inter már 3-0-ra és 4-1-re is vezetett, ám a vége mégis szoros lett, köszönhetően Marco Materazzi buta kiállításának. A világbajnok hátvéd a negyedik gól utáni ünneplése miatt begyűjtötte második sárgáját, és idő előtt mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyt a Milan kihasználta – szerzett két gólt – de egyenlíteni már nem tudott.

Ronaldo mindkét csapatban megfordult már
Ronaldo mindkét csapatban megfordult már

A mérkőzésnek külön pikantériát ad Ronaldo személye. A brazil csatár 1997 és 2002 között a kék-feketéket erősítette, most azonban a Milan játékosaként fog kifutni a San Siro gyepére.

A vasárnap délután három órakor kezdődő találkozó a futball ünnepe lesz, remélhetőleg látványos, gólgazdag játékkal, de egy biztos, öldöklő küzdelemmel.

27. FORDULÓ, INTERNAZIONALE-MILAN

A várható kezdőcsapatok:
Inter: Julio Cesar - Cordoba, Materazzi, Samuel, Grosso - Zanetti, Dacourt, Maxwell, Stankovic - Cruz, Ibrahimovic
Milan: Dida -Oddo, Simic, Bonera, Jankulovski - Gattuso, Pirlo, Brocchi - Kaka - Gilardino, Ronaldo
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
6 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
6 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
7 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik