Ökölvívás: Amikor elszálltam, Floyd Mayweather rántott vissza a földre – Kótai Mihály

PIRCS ANIKÓ, PUSZTAI VIOLA, ÁRVAI KÁROLY (fotó)PIRCS ANIKÓ, PUSZTAI VIOLA, ÁRVAI KÁROLY (fotó)
2020.11.12. 09:57
Bár Kótai Mihály nehéz körülmények között nőtt fel, mégis mert nagyot álmodni: 17 évesen, Geszti Péter Ász című ifjúsági tehetségkutató műsorában a kamerába mondta, hogy profi világbajnok lesz. A 2000-es évek elején a WBC világbajnokaként rendkívüli népszerűségnek örvendett itthon, mondhatni, celeb lett, és kicsit el is rugaszkodott a földről, ahová Floyd Mayweather rántotta vissza.

„Akkoriban úgy tekintettem magamra, hogy a WBC világbajnokaként ismer az egész ország, igazi király vagyok – és picit így is viselkedtem – idézte fel a Sportkrém e heti vendége. – Kétezerháromban találkoztam először Mayweatherrel Amerikában, aki a profi mérkőzéseket szervező cég bázisára, a Top Rankbe megérkezve mindenkit üdvözölt és megkérdezett, hogy van, én meg csak álltam és néztem. Hát még amikor hozzám jött oda, és azt mondta, örül, hogy megismerhet, együtt fogunk kesztyűzni, elmegy bemelegíteni és nemsokára jön. Noha tíz-tizenöt ember ugrálta körül, nagyon emberi volt. Ez megmaradt bennem, kicsit rákoppintottak az orromra. Ekkor arra gondoltam, ki kellett jönnöm Las Vegasba, hogy alázatot tanuljak. Egyébként ezt a történetet el szoktam mesélni a nálunk, a Fradiban sportoló gyerekeknek is.”

Videónkban beszél arról is, miért gondol vissza jó érzésekkel az egyébként nehéz gyerekkorára, és az is kiderül, hogyan került elő az edzőtáskájából a fotózás során egy pár balettcipő. Továbbá azt is elárulja, hogyan sikerült az Exatlonban agyrázkódást szenvednie.

Ha még több kulisszatitkot szeretne megtudni Kótai Mihály igazán színes életéről, valamint arra is kíváncsi, hogyan építgeti a Ferencváros ökölvívó-szakosztályát munkatársaival, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
2 órája

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
4 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
4 órája

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
6 órája

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
7 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
9 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
10 órája