Ha itt valaki Lekvár Béla, azt elsöprik

A kihívás nem csekély: 19-20 éves fiatalokat meccsenkénti 3-400 ezer forintos gázsikkal csábítják, ami ebben a sportágban igen nagy pénz – ráadásul nagy veszély a jövőre nézve, mert hiába kötik a papírral egy-egy súlycsoport legjobbját az amatőrvilághoz, ha a szparing-partnerek profinak állnak.

Csötönyi Sándor közölte, válogatottjaink eddig „megdöbbentően jól szerepeltek” a külföldi és hazai versenyeken, ami persze annak is köszönhető, hogy míg tavaly minden második viadalt le kellett mondaniuk forráshiány miatt, addig az idén az összes alkalommal el tudtak utazni. Persze, attól még mindig messze van a sportág, hogy a kubaiakhoz, vagy a mongolokhoz hasonlóan húszfős csapattal öt héten át pofozkodjanak Európában. A plovdivi Európa-bajnokságra teljes csapattal utazunk, egyedül a szupernehézsúly számít gyenge pontnak.

Az olimpiai kvalifikációval kapcsolatban még nincs végleges döntés, valószínű, hogy a 2007-es novemberi világbajnokság első nyolc helyezettje automatikusan pekingi résztvevővé válik - a legutóbbi vb-n négy magyar jutott a nyolcba -, a többieknek maradnak a kvalifikációs tornák.

Egészségügyi vonalon minden rendben, mint a bokszvilágban köztiszteletben álló dr. Jákó Péter elmondta, nem gond, ha a fiatalok már tizenévesen több mérkőzést vívnak, „veszélyeztetettség szempontjából ez a sportág már messze nem ugyanaz, mint ami volt huszonöt-harminc évvel ezelőtt.”

Doppingproblémák sincsenek, az amatőröknél nem divatozik a pirulafalás, legfeljebb attól kell félni, hogy valamit véletlenül szednek be a versenyzők, vagy ahogy Csötönyi mondta: „mint az az afrikai, aki azért bukott le Athénben, mert evett valami nyers levelet.” Az elnök jelezte, immáron a „where-abouts” kötelezettséget is rendkívül komolyan veszik, azaz annak a lejelentését, melyik versenyző hol tartózkodik. „Azt is beírjuk, hogy merre nézünk”, zárta rövidre egy frappáns gondolttal a témát a sportág első embere.

Csötönyi Sándor ugyanakkor nem kis meglepetést váltott ki azzal, hogy a szövetség anyagi helyzetére vonatkozó kérdéskörnél az ostorozás helyett tiszteletköröket rótt le mind az állami sportvezetők, mind a MOB-vezetők előtt, mondván, „bár a pénzből sosem elég, ez az első év, amikor nincs okunk panaszra. Külön kiemelném, hogy az utánpótlás támogatása megoldott, a Csillag-program bevezetése óriási lökést adott a sportágnak, mert épp annak a korosztálynak a gondjait oldotta meg, amelyikkel a legnagyobb problémák voltak. Eddig a legtöbben tizennyolc éves koruk után morzsolódtak le, ám most, hogy van keret a versenyeztetésükre, edzőtáboroztatásukra, érzik, hogy érdemes tovább csinálni.”

Az elnök emellett jelezte, talán az az adat is módosít a sportágról kialakított képen, hogy a válogatott keret tagjai közül tizennégyen tanulnak valamilyen felsőoktatási intézményben.

Végül Csötönyi Sándor arról is beszélt, igyekeznek az edzőket az amatőrboksz új trendjei szerint továbbképezni: „Elmúlt az az idő, amikor ellépésből finoman kontrázgattak a fiúk, az úgynevezett Adler-stílusban, a gépi pontozás világában más kell. Ha itt valaki Lekvár Béla, azt elsöprik, hiába ügyes. A pontozás inkább a statikus, nagyokat ütő versenyzőket díjazza, ha valaki elkezd kapálózni, hiába maszatol be egy meccsen harmincat, a felét sem nyomják be neki.”