Bedákék ezüsttel zártak

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2005.04.24. 22:03
Címkék
Két ezüstéremmel fejezte be a vártnál szebb isztambuli szereplését a (végeredményekből is kitűnik) idősb Balzsay Károly szövetségi edző által csak "szovjet népek szpartakiádjaként" aposztrofált Cömert-emlékversenyen a magyar férfiválogatott.
Mind a 48 kilós Bedák Pálnak, mind a 81 kilós Szűcs Istvánnak megvolt az esélye arra, hogy fényesítsen az érmén, ám szoros meccsen, kissé tán szigorú pontozással végül mindketten alulmaradtak. (A versenyt körülvevő hangulatról csak annyit: a több furcsa bírói ítélet miatt a döntők napján már géppisztolyos rendőrsereg felügyelte a csarnokban az európai szövetség prominenseinek nyugalmát…)
Csik Mónika nagy harcban nyert
Csik Mónika nagy harcban nyert
Csik Mónika nagy harcban nyert
Csik Mónika nagy harcban nyert
Csik Mónika nagy harcban nyert
Csik Mónika nagy harcban nyert
Mégsem maradtunk arany nélkül: a 48 kilóban vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Csik Mónika nagyot harcolt a román Duia Stelvia ellen, és rendkívül szűken, segédpontokkal 52:50-re megnyerte az összecsapást.

Egy hét pihenő következik, majd a most hiányzó Káté Gyulával és Szellő Imrével kiegészülve már a május 6-i és 8-i, amerikaiak elleni válogatott csapattalálkozóra készülnek legjobbjaink.

20. AHMET CÖMERT-EMLÉKVERSENY, ISZTAMBUL
Férfiak. Döntő. 48 kg: Dzsarszenbajev (kazah)-Bedák Pál (magyar) p. gy. (21:14). 51 kg: Yalcinkaya (török)-Mamedov (azeri) p. gy. (35:12). 54 kg: J. Iszmailov (azeri)-Avci (török) p. gy. (26:18). 57 kg: Zsumanbajev (kazah)-Szulejmanov (ukrán) mérkőzés nélkül. 60 kg: Selcuk (török)-Borankulov (kazah) p. gy. (18:6). 64 kg: Maharramov (azeri)-Sipal (török) p. gy. (25:24). 69 kg: Ülüsoy (török)-Koruglu (török) p. gy. (35:14). 75 kg: Szillah (ukrán)-Kavtaradze (grúz) p. gy. (22:11). 81 kg: Mizojev (azeri)-Szűcs István (magyar) p. gy. (23:13). 91 kg: Hizada (azeri)-Zimnoch (lengyel) p. gy. (23:4). +91 kg: Günebakan (török)-el-Arari (egyiptomi) p. gy. (26:10)
Nők. Döntő. 48 kg: Csik Mónika (magyar)-Stelvia (román) p. gy. (18:18 - segédpontokkal)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
5 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik