Vancouver 2010: kettős kanadai siker női kettes bobban

Vágólapra másolva!
2010.02.25. 04:17
Címkék
Érmeket osztottak a női kettes bobok versenyében a téli olimpián. Az aranyérmet a Kaillie Humphries, Heather Moyse összeállítású kanadai duó szerezte meg honfitársaik, Helen Upperton és Shelley-Ann Brown, illetve az amerikai Erin Pac és Elana Meyers előtt.

Az első két futam után a kanadai első számú egység állt az élen, ám előnye mindössze 13 század volt az amerikaiak második számú csapata előtt. A harmadik futamban a kanadaiak indultak elsőként, s miután pályacsúcsot értek el, várható volt, hogy tovább növelik előnyüket. Az őket üldöző amerikaiak ráadásul nagyot hibáztak, így a két duó közti különbség csaknem fél másodpercre nőtt. Az első nap után harmadik német, sőt a negyedik kanadai kettes csapat viszont nagyon jól teljesített, utóbbiak fel is jöttek a harmadik helyre.

Az utolsó futamban fordított sorrendben indultak a versenyzők. Mivel a negyedik helyen álló második számú német csapat óriási meglepetésre felborult, emiatt a kizárás sorsára jutott, gyakorlatilag csak az érmek megoszlása volt kérdéses: a kanadai kettes csapat kiváló idővel – mint később kiderült, ebben a futamban a legjobbal – ért célba, igencsak feladva a leckét az amerikaiaknak. Ők nem is tudták felvenni a versenyt velük, így kénytelenek voltak beérni a bronzzal.

Az aranyhoz a másik hazai egységnek egy biztonsági menet is elég volt, s az előző háromnál lassabban értek le Humphriesék, de így is majdnem egy másodperc előnnyel szerezték meg az aranyérmet.

 VANCOUVER 2010
NŐI KETTES BOB  
1. Kaillie Humphries, Heather Moyse (kanadai) 3:32.28
2. Helen Upperton, Shelley-Ann Brown (kanadai) +0.85
3. Erin Pac, Elana Meyers (amerikai) +1.12
4. Sandra Kiriasis, Christin Senkel (német) +1.53
5. Bree Schaaf, Emily Azevedo (amerikai) +1.77
6. Shauna Rohbock, Michelle Rzepka (amerikai) +1.78

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik