Válogatott: az is siker, ha nehezen nyerünk San Marino ellen - Egervári

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.07. 16:49
Címkék
Egervári Sándor szövetségi kapitány is kötelezőnek tekinti San Marino legyőzését a magyar labdarúgó-válogatott számára a pénteki Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, amelynek teljes bevételét az iszapkatasztrófa károsultjainak ajánlja fel a magyar szövetség.

„Picit más rendszerben lépünk majd pályára, mint az előző mérkőzéseken, hiszen ezúttal támadóbb szellemű futballt szeretnénk bemutatni – mondta a szakvezető a Telkiben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. – Annak ellenére, hogy kötelező a győzelem, azt is sikernek könyvelném el, ha nehezen nyerne a csapat, s amennyiben így történne, akkor sem veszítene presztízséből az együttes."

A szakember bővebb nyilatkozatát itt találja!

Legfrissebb hírek

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
14 perce

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
22 perce

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
22 perce

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
44 perce

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
50 perce

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
1 órája

NS-képeslap: Nyárád – kis község, nagy beruházás

Labdarúgó NB II
1 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik